Veretlen, veretlen ellen a WBO övért

Veretlen, veretlen ellen a WBO övért

2017. 10. 19., Csütörtök, 10:45

A Felix Promotion november 10-én, pénteken, Salgótarjánban rendezi következő élő televíziós bokszgáláját, melynek főmérkőzésén két veretlen, nagy ütőerejű, nemzetközi övekkel rendelkező, a súlycsoport élvonalába igyekvő ökölvívó csap össze.

A Felix Promotion november 10-én, pénteken, Salgótarjánban rendezi következő élő televíziós bokszgáláját, melynek főmérkőzésén két veretlen, nagy ütőerejű, nemzetközi övekkel rendelkező, a súlycsoport élvonalába igyekvő ökölvívó csap össze.

Rövid interjú Szellő Imrével és edzőjével IDE KATTINTVA elérhető.

Nem véletlen mondta Szellő Imre a legutóbbi mérkőzésére, hogy az egy állomása a novemberi címvédő küzdelemre való felkészülésnek. November második hetének pénteki napján ugyanis a ceglédi klasszis hivatásos karrierje egy új lépcsőfokához érkezik, ugyanis a hozzá hasonlóan veretlen, kemény ütőerejű, bajnoki övekkel rendelkező Robert Hall Jr (11 győzelem, 0 vereség, 8 KO/TKO) ellen húz kesztyűt.

A 25 éves amerikai versenyző igazi bokszcsaládban nevelkedett, apja és nagybátyja is ökölvívó volt, míg ő egy jó sikerült amatőr pályafutást követően (58-6) négy esztendeje szerződött el profinak. Hall Jr keményöklű bunyós és legutóbbi meccsén, amikor – többek között – a WBC amerikai bajnoka lett, azt is bizonyította, hogy képes magas szinten tíz menetet is végigbokszolni.

A salgótarjáni Városi Sportcsarnokban tehát két veszélyes, a cirkálósúlyú kategória élvonalába igyekvő ökölvívó feszül majd egymásnak, ahol korántsem biztos, hogy szükség lesz a pontozóbírók munkájára. Mindezt a WBO Interkontinentális veretlen bajnoka, Szellő Imre is így gondolja.

„Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagy feladat elé állít Rácz Félix. Robert Hall Jr. egy minőségi rivális” – kezdte Szellő. „Kevés felvétel áll rendelkezésre az amerikai ökölvívóról, de amennyire lehetett, kielemeztük a stílusát. Van egy kis Mayweather-féle mozgás is a védekezésében. Hall Jr. egy olyan ellenfél, aki győzni jön Magyarországra, egy olyan ellenfél, aki mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a hazai közönség támogatását élvezve és sikerrel vegye az akadályt. Mindkettőnk számára vízválasztó lesz a salgótarjáni összecsapás!”

A WBO világranglista 7. helyezettje, Szellő Imre a felkészüléséről a következőket mondta el: „Bertók Robi minden edzésen igyekszik a komfortzónámból kimozdítani, de nagyon jól regenerálódok, és minden reggel frissen vágok neki a feladatoknak. Óriási munkát végzünk, s az összes részletre odafigyelünk, mert tudjuk, hogy mennyi minden múlik a következő címvédő mérkőzésen. Az eddigi legjobb formámat várom, a legkomolyabb ellenféllel szemben.”

A Felix Promotion iroda a november 10-én ringbe lépő magyar bunyósok neveit, valamint azok ellenfeleit a következő napokban/hetekben folyamatosan hozza nyilvánosságra. Az M4 Sport által élőben közvetítésre kerülő rendezvénnyel kapcsolatos bővebb információkért, beleértve a belépőjegyek vásárlásával kapcsolatos részleteket, keresse fel a vállalkozás webes felületét, a www.felixpromotion.com oldalt.

34
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem

3 nemzet válogatottja érkezik Budapestre a hétvégén, hogy legyőzzék legjobbjainkat

2017. 10. 11.
3 nemzet válogatottja érkezik Budapestre a hétvégén, hogy legyőzzék legjobbjainkat
11
okt
Megnézem

Robbanj!

2017. 09. 25.
Robbanj!
25
szept
Megnézem

Remek teljesítmények a péntek esti várpalotai boksz gálán!

2017. 09. 21.
Remek teljesítmények a péntek esti várpalotai boksz gálán!
21
szept
Megnézem

Rólunk mondták: Phantom Training maszk termékteszt

2017. 09. 20.
Rólunk mondták: Phantom Training maszk termékteszt
20
szept

Kapcsolódó termékek

Mellvédő, Cool Guard, Super Betét, műanyag, fehér
Mellvédő, Cool Guard, Super Betét, műanyag, fehér

Mellvédő, Cool Guard, Super Betét, műanyag, fehér

17 900 Ft
Saman, Samansport, Székelybudo
boxzsák, bokszzsák, samansport, colours boxzsák

Boxzsák, Saman, Colours, 120x40 cm, műbőr, fekete/military

40 990 Ft
TopTen, pontkesztyű, samansport, ökölvívás
TopTen, pontkesztyű, samansport, ökölvívás

Pontkesztyű, Top Ten StartIt, fekete/neon zöld

24 990 Ft
TopTen, pontkesztyű, Samansport, ökölvívás
TopTen, pontkesztyű, Samansport, ökölvívás

Pontütő kesztyű, Top Ten, Heritage, hajlított, bőr

30 990 Ft

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.