Veteránként újabb győzelem

Veteránként újabb győzelem

2018. 01. 29., Hétfő, 09:34

A korábban két súlycsoportban világbajnok Zab Judah vasárnap hajnalban ismét kötelek közé lépett.

A korábban két súlycsoportban világbajnok Zab Judah vasárnap hajnalban ismét kötelek közé lépett.

Sok víz lefolyt már a Dunán, vagy pontosabban a Hudson folyón azóta, hogy az amerikai klasszis, Zab Judah (44 győzelem, 9 vereség) a bokszvilág csúcsán volt. A többszörös kiváltó- és váltósúlyú világbajnok a kétezres évek közepén még egyszerre három vb-övet is birtokolt, majd később, több gyengén sikerült küzdelem után 2013-ban visszavonult.

A New York-i versenyző tavaly januárban győzelemmel tért vissza, az elmúlt hétvégén pedig tovább növelte sikerei számát. Judah a kanadai Calgary-ban húzott kesztyűt, éspedig a mexikói Noel Mejia Rincon (21 győzelem, 14 vereség, 1 döntetlen) ellen.

Az amerikai már a második menetben megcsípte riválisát, ám az folytatni tudta a párharcot, s a küzdelem végül pontozással zárult. Judah mindhárom pontozónál nagy különbséggel, 99-91 arányban nyerte a 10 menetes összecsapást.

A 40 éves ökölvívó a meccset követően bejelentette, hogy áprilisban visszatér a kanadai városba, egy újabb küzdelem kedvéért.

1
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Általános

Közgyűlést tartott a Békés Megyei Harcművész Szövetség

2018. 01. 29.
Közgyűlést tartott a Békés Megyei Harcművész Szövetség
29
jan
Megnézem
Box

Usyk a szuper-torna döntőjében

2018. 01. 28.
Usyk a szuper-torna döntőjében
28
jan
Megnézem
Box

Elmaradt Darmos rigai küzdelme

2018. 01. 28.
Elmaradt  Darmos rigai küzdelme
28
jan
Megnézem
Box

Price szerint ismét Bellew fog nyerni

2018. 01. 26.
Price szerint ismét Bellew fog nyerni
26
jan

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.