Wilder 50-0-ig meg sem állna

Wilder 50-0-ig meg sem állna

2018. 02. 10., Szombat, 23:35

Kicsit talán elszállt a ló a WBC nehézsúlyú világbajnokával, a veretlen Deontay Wilder-rel.

Kicsit talán elszállt a ló a WBC nehézsúlyú világbajnokával, a veretlen Deontay Wilder-rel. Legalábbis nyilatkozatok szintjén.

A 32 éves amerikai világbajnok néhány napja úgy nyilatkozott, hogy neki Mike Tyson sem okozott volna sok gondot, most meg – 39 mérkőzéssel a háta mögött – már egy 50-0-ás rekordról beszélt egyik friss interjújában.

Ha egyesítem az összes címet, majd sorban megvédem a kötelező címvédéseken, könnyedén eljutok 50-0-ig” - mondta. „Én nem vagyok 12 menetes harcos, nem szeretek túlórázni. Én egy KO-művész vagyok. Azt állítják, nem okozott sok kárt az ellenfelekben, de minden ütésem rombol. Hordágyra teszem az ellenfeleket, és kórházba viszik őket. Amikor elvállalnak ellenem egy küzdelmet, azzal szinte a saját halálos ítéletüket írják alá!”

Mint ismert, hosszú évtizeden át megdöntetetlen volt Rocky Marciano rekordja, aki veretlenül, 49 sikerrel megvívott profi boksz küzdelem után, tökéletes mérleggel akasztotta szögre felszerelését.

Ezt a rekordot döntötte meg tavaly Floyd Mayweather Jr, aki Marciano rekordját beállítva vonult vissza, majd egy küzdelem erejéig visszatért, hogy a hivatásos ökölvívó mérkőzésen debütáló UFC szupersztár Conor McGregorral meccseljen – győzelmével bezsebelve az 50-ik sikerét.

Deontay Wilder legközelebb március 3-án a hozzá hasonlóan veretlen Luis Ortiz-zal (28 győzelem, 0 vereség) csap össze, hogy ismét megvédje a Bokszvilágtanácsnál őrzött világbajnoki trónját.

5
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Három magyar arany az idei Bocskain

2018. 02. 10.
Három magyar arany az idei Bocskain
10
feb
Megnézem
Box

Öt magyar jutott a döntőbe

2018. 02. 10.
Öt magyar jutott a döntőbe
10
feb
Megnézem
Box

Elhunyt a WBO alapító elnöke

2018. 02. 09.
Elhunyt a WBO alapító elnöke
09
feb
Megnézem
Box

Oquendo csapata rendezi a nehézsúlyú világbajnoki meccset

2018. 02. 09.
Oquendo csapata rendezi a nehézsúlyú világbajnoki meccset
09
feb

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.