A magyar harcosok bebizonyítják, a kick-boksz csapatsport

A magyar harcosok bebizonyítják, a kick-boksz csapatsport

2018. 03. 19., Hétfő, 16:36

Az egyik legnagyobb ketrecharcszervezet immár harmadik alkalommal rendez gálát Magyarországon.

Az egyik legnagyobb ketrecharcszervezet immár harmadik alkalommal rendez gálát Magyarországon.

A Bellator 196 MMA-meccsekkel, míg a Bellator Kick-Box 9 pedig kick-boksz-összecsapásokkal várja a nézőket április 6-án délután 17:45-től a Bok Csarnokban, korábbi nevén Syma-csarnokban.

Kezdésnek egy Magyarország–Olaszország kick-boksz szabályrendszerű minitornát szurkolhat végig a publikum, ahol a csapatok 3-3 résztvevővel állnak fel. Hazai oldalról Pokorni Ádám, Győrfi Csaba és Habash Antoine lép majd szorítóba, hogy a piros-fehér-zöld színeket képviselje a 3 menetes küzdelmek során.

A három magyar egyike Habash Antoine, a hatszoros K-1 világbajnok, kétszeres Európa-bajnok nem csupán magára gondol az április 6-i gála előtt.

Ez bizony csapatsport, még ha a ringbe egyedül is állok ki - nyilatkozta az igen beszédes, „Atom” becenevű sportember. - Pluszt ad nekem az, többen indulunk, ráadásul egy magyar-olasz-rangadón kell helytállnunk - célunk nem is lehet más, mint a győzelem. Kicsit furcsa, de kellemes élmény a csapatkiáltásokat hallani, egymásért harcolni. Jó lesz ismét Budapesten küzdeni, a szurkolók sokat segíthetnek a buzdításukkal. Sokat versenyeztem külföldön, keleten, például Kínában is, ott pedig nem volt jellemző, hogy nekem drukkoltak volna.”

A thai bokszosként is aktív Habash Antoine rutinos és eredményes K-1-esnek számít, így aztán nem lesz számára szokatlan a mérkőzés szabályrendszere: „Pár dolgot kell kivenni a thai bokszból, amit nem véletlenül neveznek a nyolc végtag sportjának (2-2 láb, kéz, könyök és térd). K-1-ben nem lehet könyökkel ütni, nincs lábfogás, nincs borítás. Olykor azért elő szokott fordulni, hogy egy-egy mozdulat benne marad az emberben, ezt nem tudjuk elkerülni, de ebben segít a profizmus. Már naponta két edzéssel készülök a gálára, edzőmmel, Vörös Rolanddal, Pesten és Albertirsán, illetve a csepeli Király István is foglalkozik velem.”

Pokorni Ádám jelenleg még Indiában készül a megméretésre, a profi kempo Európa-bajnok, a K-1-ben világbajnoki ezüstérmes kick boxer számára is nagy lehetőség az olaszok elleni csata, a felkészülés részleteiről édesapja, egyben edzője, Pokorni Gábor nyilatkozott.

Sokat rátesz az élményre, hogy a srácok Magyarországot képviselik a legjobb profi magyar K1-esekként - kezdte a lélektani töltettel a szakember. - Ádám jelenleg India Észak-Goa nevű államában, egy thai boksz-klubban, valódi thai edzésrendszerben gyakorol, fejlődik, egyébként itthon mi is ugyanazt használjuk. Ott most 30-35 fokos meleg van, a klíma miatt még eredményesebbek lehetnek a gyakorlások, ráadásul komolyabb edzőpartnerekkel kell nap mint nap harcolnia.”

A sokszínű küzdősportos biztosan nem fog belekavarodni a különböző szabályrendszerek útvesztőjébe, ennél ő már rutinosabb.

Alapvetően kempósok vagyunk, de a fő specialitás a K-1 - vázolta az edző-édesapa. - Idén már voltunk Pozsonyban, a Bratislava Openen, amelyen 11 ország 945 indulója alkotta a mezőnyt. Ádám K-1-ben a 86 kilogrammosok között ezüstérmet szerzett, bátyja, Milán pedig a 81 kilós súlycsoportot nyerte meg. Ádámnak ez lesz a legnagyobb eddigi itthoni gálája, biztosan készen áll majd április 6-ára.

Győrfi Csaba is több hangszeren játszik, thai boksz Európa- és világbajnok, emellett kick-boksz Európa-bajnok. A tavalyi budapesti Bellator-gálán kikapott ugyan Raymond Danielstől, de az amerikai sztár elleni vereségből rengeteget tanult, ráadásul a meccs emléke is motiválja, hogy ezúttal ő nyerjen - igaz, ezúttal olasz ellenféllel néz szembe.

Tavaly megsérültem a felkészülés során, így nagyon nehéz dolgom volt, pedig szerettem volna bizonyítani - mondta Győrfi Csaba, aki azt is elárulta, milyen pozitív hozadékai voltak a vesztes csatának. - A stílusával rávilágított, miben kell fejlődnöm. Elsősorban védekezésben kell jobban odafigyelni minden meccsen, nem fordulhat elő, hogy a sok győztes meccs elfeledteti velem a védekezés fontosságát. Plusz motivációt, egyben nagyobb stresszt jelent, hogy válogatott összecsapás lesz az olaszok elleni, így az ország miatt is meg kell nyernünk! Már elkezdtük elemezgetni az ellenfelemet, akire alaposan rákészülök. Többet kell mozognom, ehhez viszont minél jobb állóképességre lesz szükségem, a felkészülést is ennek érdekében alakítjuk. Mondhatjuk, hogy az idén ez a gála lesz számomra a csúcspont. Túl vagyok egy thaiföldi edzőtáboron, meg meccsen is. A vereség ellenére is nagyon jó élmény volt a tavalyi gála, sokan miattam jöttek ki, külön szektort töltöttek meg az ismerősök: elképesztően jó volt hallani a buzdítást, ami a fájdalomküszöbömet is kitolja. Úgy tervezzük, az idén is szükség lesz a külön szektorra, már csak ezért is tökéletesen felkészülök a gálára.”

A Magyarország-Olaszország válogatott összecsapás után kezdődik a Bellator Kick-Box 9 programja, az ütközetek sorát a magyar Rákóczi Renáta nyitja majd a török Sabriye Sengul ellen. A kick-boksz világ- és Európa-bajnok versenyzőnek három menet áll majd rendelkezésére, hogy felülkerekedjen riválisán. Az öt mérkőzést magában foglaló kártya további csemegéket tartogat küzdősport szerelmesei számára. Láthatjuk harcolni az ausztrál legendát, a visszavonulását tervező John Wayne Parrt, aki az elmúlt évtizedekben minden jegyzett harcossal összecsapott már a súlycsoportjában, egy igazi ikonnak számít a sportágban.

Budapesten tér vissza a „Vörös Skorpió”, Alekszej Ignasov is, akinek egy régi vetélytárssal, a szintén sok nagy csatát megélt Dzevad Poturakkal kell szembenéznie. Külön pikantériája a párosításnak, hogy 2009-ben egy budapesti K-1 torna keretén belül már találkoztak egymással a felek. Akkor, egy sokak által vitatott pontozásos győzelmet aratott Ignasov, a hírek szerint Poturak most revánsot venne ezért a korábbi muay thai-világbajnokon.

Raymond Daniels, a látványos pörgőrúgásairól híres harcos a francia Djibril Ehouo elleni címmeccsen teszi kockára az övét. Azt már most garantálhatjuk, hogy egy rendkívül látványos találkozó vár az Bok csarnokba kilátogatókra.

Mindezek után kezdetét veszi a Bellator 196-os torna MMA szekciója. Hat meccset láthatunk 3x5 perces menetidőkkel és több magyar résztvevővel. A sort olimpiai bajnok birkózónk, Növényi Norbert fia, ifjabb Növényi Norbert nyitja, vele szemben a német-török Mehmet Yüksel áll majd.

Kettejük párharca után a hírhedt ír harcos, Conor McGregor klubtársa, Brian Moore lép majd az oktagonba. A mérkőzésével kapcsolatban a legnagyobb kérdés az lesz, vajon eljön-e Conor, hogy a helyszínen szurkoljon barátjának, mint azt tette a Bellator 187-es gáláján, ahol egy kisebb balhét is sikerült összehoznia, miután a ketrecbe berontva összeveszett a vezetőbíróval. A választ legkorábban április 6-án este kaphatjuk meg, már csak ezért is érdemes jegyet váltani az eseményre.

Ezt követően sem maradunk hazai harcos nélkül, Furkó László kempo- és MMA-bajnokra egy kőkemény amerikai bunyós, Ed Ruth vár, akinek eddig hibátlan a mérlege, sőt, mind a négy meccsét K.O.-val nyerte.

Az est fénypontjaként két fő mérkőzést láthatunk a Bok Csarnokban. Előbb Roger Huerta csap össze Benson Henderson korábbi UFC-bajnokkal. A program zárásaként pedig a tavalyi év után újra hazai környezetben láthatjuk a jelenleg legmagasabban jegyzett magyar MMA-fightert, Borics „The Kid” Ádámot, ellenfele a James Gallagher sérülése miatt beugró görög Manuel Gaxhja lesz.

Az esemény fővédnökei: Hajdu János, a TEK főigazgatója és Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár.

32
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
MMA

„Görbics egyik legkiemelkedőbb sikere”

2018. 03. 19.
„Görbics egyik legkiemelkedőbb sikere”
19
már
Megnézem
Box

Ramirez szerezte meg Crawford övét

2018. 03. 18.
Ramirez szerezte meg Crawford övét
18
már
Megnézem
Box

Joshua fogadkozik

2018. 03. 18.
Joshua fogadkozik
18
már
Megnézem
Box

Nem szereti a pontozóbírókat

2018. 03. 18.
Nem szereti a pontozóbírókat
18
már

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A testprotektorok fontossága

A küzdősportok jelenlegi, folyamatosan alakuló, változó és fejlődő világában különösen fontos a megfelelő védelem és a szabályrendszereinek...

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.