A csapategységre építene az új kick-boxos szakágvezető

A csapategységre építene az új kick-boxos szakágvezető

2022. 04. 12., Kedd, 17:13

Márciusban jelölte ki a Magyar Kick-box Szakszövetség a következő ciklus szakágvezetőit. Hat szabályrendszert az eddigi irányítóik visznek tovább, míg a pointfighting élére Csikós Pétert nevezték ki. A szakember a megbízatást pályafutása megkoronázásának tartja, elmondása szerint csapatmunkában gondolkodik és egy jó csapategység kialakítására törekszik, ami szerinte a sikerek egyik záloga – adta hírül az MKBSZ.

Csikós Péter neve aligha ismeretlen a kick-boxban járatosak számára, hiszen korábbi háromszoros felnőtt Európa-bajnok, és a 41 év felettiek között, a masters korosztályban között még mindig aktívan versenyez: olyannyira, hogy összejött számára a hőn áhított a világbajnoki cím is.

"Tízévesen, harminchat esztendeje kezdtem el kick-boxolni, és huszonöt éve vagyok válogatott. Felnőttként Európa-bajnokságon háromszor sikerült nyernem, és világbajnoki döntőbe is kétszer jutottam, de azokat sajnos elvesztettem. Aztán a masters korosztályban újabb két Eb-címet szereztem, de a vb-győzelem nem jött össze, egészen tavalyig, amikor végre világbajnokságon is felállhattam a dobogó legfelső fokára. És pár hónapra rá jött a felkérés, hogy vállaljam el a pointfighting szakág vezetését. Ez a megtiszteltetés megkoronázza a pályafutásomat, az pedig nagyon jó érzés, hogy az elnökség egyhangúan támogatta a személyemet" – nyilatkozta Csikós Péter.

A feladat nem lesz teljesen új a számára, hiszen évekig segédedzőként segítette a szakág előző felelősei, Király István, majd Jároszkievicz Krisztián munkáját. Mindkettőjüktől sokat tanult, és jó barátságot ápol velük, akárcsak Debreczeni Dezsővel, aki, mint fogalmazott: "szintén nagyon erős vonalat képvisel" a hazai kick-boxban.

"Nem szeretném egyedül cipelni a vállamon a szakág terheit és kihívásait, ezért felkértem Krisztiánt és Dezsőt, hogy segítsék a munkámat. Ők ketten kilenc-, illetve nyolcszoros világbajnokok, rengeteg tudással, úgyhogy bizakodással nézek a közös munka elé. A hazai pointfighting utánpótlás erős és népes, aminek örülni kell. A felnőtteknél pedig egy generációváltás zajlik, a nagy nevek közül még jópáran megvannak és szállítják az eredményeket, közben pedig zárkóznak fel melléjük az ígéretes fiatal tehetségek. A pointfighting mindig is az egyik legerősebb magyar szakág volt, és arra törekszünk, hogy ezt a sikerességet meg tudjuk őrizni" – közölte az új szakágvezető.

Csikós Péter elmondta: az utánpótlás számára a szeptemberi világbajnokság lesz az év fő versenye, a felnőttek pedig novemberben Európa-bajnokságon lépnek majd tatamira. Utóbbi különlegessége, hogy egyes súlycsoportokban egy jó szereplés kvalifikációt jelent a 2023-as Európa Játékokra.

"Azon leszünk, hogy ezekben a kategóriákban kijuttassunk versenyzőket az Európa Játékokra. Mivel az első nyolc szerez kvótát, úgy gondolom, hogy ez teljesen reális célkitűzés a részünkről, amit be kell húznunk."

Fontos felmérő verseny lesz a májusi utánpótlás országos bajnokságot követően júniusban a hagyományos budapesti kick-box világkupa, amely a sportág egyik legrangosabb és legmeghatározóbb versenyévé nőtte ki magát. Nyáron felkészítő edzőtáborban készülhetnek a vb-re a legjobb fiatalok, ősszel pedig a felnőtteknek lesz ob-juk, majd pedig közös edzőtáboruk az Európa-bajnokság előtt.

A saját szerepét elsősorban a csapatépítésben látja, ennek kialakítását érzi az egyik erősségének – avatott be a szakember.

"Régi motoros vagyok, minden korosztály ismer, hiszen még mindig aktívan versenyzem, ezáltal még a legfiatalabbak is látnak. Azt szeretném, ha olyan egységes válogatottunk lenne, mint amiben annakidején én is felnőttem. Ahol a sportolók vállvetve izzadnak együtt az edzőtáborokban, és küzdenek egymásért a versenyeken. Egy tétversenyen a siker múlik a felkészültség és a forma mellett az izguláson is, hiszek abban, hogy egy jó csapategységgel, ha csak az izgulásból le tudunk csípni, akkor már nyertünk valamennyit. Úgy érzem, hogy az érintettek elfogadják a személyemet, úgyhogy ebben én jó nagykövet lehetek, hogy a srácokat és az edzőket összerázzam" – mondta Csikós Péter, aki úgy véli, hogy a vállalkozásai mellett egy jó időbeosztással, valamint családja támogatásával képes lesz megbirkózni az új feladattal.

19
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Bacskai Balázs veretlen ellenféllel szemben folytatja

2022. 04. 11.
Bacskai Balázs veretlen ellenféllel szemben folytatja
11
ápr
Megnézem
Karate

Elhunyt Polyák József karate mester

2022. 04. 10.
Elhunyt Polyák József karate mester
10
ápr
Megnézem
Általános

A ju-jitsus Révhegyi Ervin sporttörténelmi sikere

2022. 04. 10.
A ju-jitsus Révhegyi Ervin sporttörténelmi sikere
10
ápr
Megnézem
Általános

Lezajlott a kick-box utánpótlás első nagy idei versenye

2022. 03. 17.
Lezajlott a kick-box utánpótlás első nagy idei versenye
17
már

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.