Riport Márton Imre aikido nagymesterrel

Riport Márton Imre aikido nagymesterrel

2020. 08. 15., Szombat, 11:06

Nemrégiben avatták Békéscsaba- Fényesen azt az aikido központot, „Dojo-„, ami a József Attila Lakóterületi Tömegsport Egyesület Balázs Sándor mester vezette aikido csoportjának ad otthont, és amit az Erdei Tibor tulajdonos vezette Dojo Szabadidő Sportegyesület üzemeltet.

A megnyitó ünnepség egyik díszvendége sensei Márton Imre VI.DAN, a Nemzeti Aikido Szövetség - Magyarország általános elnöke, az ország egyik legismertebb és legtekintélyesebb aikido mestere volt. A kiváló harcművész - aki a békéscsabai csoport szakmai munkáját is felügyeli- mindig szívesen áll az érdeklődők rendelkezésére és most sem történt másképpen.

Mikor került a harcművészetekkel kapcsolatba?
- 1982-ben kezdődött, előtte birkóztam – versenyszerűen is – de elért az a misztikum, amit néhány filmben, képregényben lehetett látni, s ez a misztikum engem, egy húsz éves fiatalembert, aki a szombathelyi tanárképző főiskolára járt, megfogott. Ott találkoztam először a birkózásból a judo felé kacsingatva a keleti harci művészetekkel, ami nem volt rendkívüli a hasonló technikák, fogások, dobások miatt. Galla Ferenc mesteredző Judo övvizsgák című könyvében olvastam a különböző irányzatokról, első sorban a karatéról - hiszen minden fehér ruhás harcost karatésnak hittünk akkoriban - s ebben volt egy kis fejezet az aikido bemutatásával. Leírták benne, hogy legnehezebben elsajátítható, leghatékonyabb, s innentől kezdve persze, hogy ezzel szerettem volna foglalkozni. Rá néhány hétre a Schönherz Zoltán Budo SE tanfolyamot hirdetett judo és aikido szakosztályába, ahová lementem edzeni, mint testnevelés szakos tanárjelölt. Az először fura terembeli szokások később természetessé váltak. Néhány hónapig a judo-t is gyakoroltam, de aztán csak az aikido maradt, mert atletizáltam is mellette. S amikor haza jöttem Makóra nyáron, ott a birkózás már megszűnt, de volt kung-fu, all-sytle karate, dosihkan karate; és akkor 1985-ben, miután már korábban kialakult az a kapcsolat, hogy ezeket az irányzatokat gyakoroljuk együtt barátaimmal- Makó Jani, Kovács Miklós – elkezdtem az edzések tartását a József Attila Művelődési Központban, ahol dolgoztam – gyermek szakkörként. Döcögve indultunk, de elkezdtünk bemutatókat tartani –persze, mások voltak, mint a mostaniak – és 1989-re jutottunk oda, hogy létrehoztuk a Makó Budo Klub Sportegyesületet: doshinkan karate-do, kick-boksz, és az aikido szakosztályokkal.

Mikor vizsgázott első danra?
- 1989-ben vizsgáztam Shihan Nobuyoshi Tamura japán nagymesternél, ami akkoriban nem volt egyszerű dolog. Egy 2.danos aikidos volt, Várszegi Rudolf mester, tehát ez egy magas fokozatnak számított. 1985-től az osztrák, grazi Michael Putz mestertől iaidot is tanultam – Ő egyben kiváló kick-boksz mester is volt.

Makón külön fogalmat jelentettek a legendás BUDO gálák, aminek Márton Imre mester volt az ötletgazdája. Honnan jött az ötlet? Ez egy nagy nyitottságot feltételez…
- Ugye, birkóztam, cselgáncsoztam, karatéztam, aikidóztam, plussz az eszközös harci művészetek…Kialakult egy széles rálátás. Rivalizálás is volt még…Többen összeültünk olyanokkal, mint Kis Jani, Juhász Zoli, akik mást is műveltek, s elhatároztuk, hogy szervezzünk egy ilyen versenyt. Először a Rusz Alajos vezette szegedi Jiu-jitsu csapattal négy kategóriában rendeztünk mérkőzéseket. Aztán felmerült, hogy ki bíráskodjon? Végül is Alajossal ketten vezettünk, oda- visszavágós alapon. 1989-ban kezdtük, Makón a verseny nyitott lett. S a következő évben teljesen nyitott lett, és súlycsoportok nélkül, négy sarokbíróval, telt házas teremben. S ezek nagy sikerrel mentek.

Hány alkalommal lett megrendezve?
- Tízszer, és hogy miért hagytuk abba? Nagy lett a verseny, délelőttől kick-box és kiokushin karate verseny, s este a fénypont, a BUDO kumite, amit ekkor még sehol sem csináltak az országban. Egyre nagyobb lett a show része, bemutatókkal, sztárfellépőkkel, komoly pénzdíjakkal, komoly megvilágítással, két napos felkészüléssel, óriási logisztikával, egyre nagyobb költségekkel. Az M1 televízió közvetített, az Eurosport is adott egyszer összefoglalót, ami akkor óriási dolognak számított. Túlnőtte magát, és nem volt meg hozzá az infrastrukturális háttér. A régi gáláknak volt viszont egy nagyon fontos tényezője. Ennek a hatása, hogy a küzdőtéren két méteres sáv után közvetlenül ott tombolnak a szurkolók, és nem huszonöt méterről kémlelik, ki kicsoda, ez egy hihetetlen hangulatot biztosított. Naturális volt, kevés öltözővel, zsúfoltan, de szenzációs hangulatban. A végén viszont már nem az volt, aminek szántuk. Ráadásul elfogytak a makói versenyzők, az egyre nagyobb pénzdíjak hatására egyre nagyobb „nevek” jöttek, nem családias lett a jellege. A tizediket már csak azért rendeztük meg, hogy kerek számmal fejezzük be.

Az aikido egyik vezető mestere Magyarországon. Hány klub, hány aikidoka tartozik felügyelete alá?
- Több országos szervezet létezik. Mi a Nemzeti Aikido Szövetség – Magyarország vagyunk, mint sportági szakszövetség, bár ez nem versenysport. Különbözik a legtöbb szervezettől, hogy vidék centrikus, legtöbb klubunk vidéken van, különböző aikido iskolákból. 30 klub dolgozik nálunk, tagjai vagyunk az Európai Aikido Szövetségnek. A szövetség tavalyi éves közgyűlése Hazánkban, Makón került megrendezésre, előtte öt évvel rendeztük ezt Magyarországon, Hódmezővásárhelyen. Tavaly 150 éves évfordulója volt a japán és a magyar hivatalos állami kapcsolatoknak, és ezt is kihasználtuk, egy nemzetközi aikido konferenciával. Most szeptemberben készülünk az ötödik konferencia megrendezésére, de ez a járványhelyzet miatt nem lesz nemzetközi. Tavaly látszódott, hogy amikor Magyarország a közgyűlésre bejelentkezett, több ország már nem is pályázott, ez egyben egyfajta elismerés is!

Végezetül 60 évesként, hat danos nagymesterként, mit tudna mondani a mai fiataloknak, miért érdemes akidózni jönni?
- Nagyon nehéz kérdés! Amikor elkezdtük ezt, és tanítani kezdtünk, magyaráztuk „ez nem karate” mondtuk a magunkét, s egy idő után ebbe belefáradtunk. Most más a helyzet, Makón sokan élnek, akik tudják, mi ez, jártak hozzám edzésre, hiszen a fénykorban 63 gyerek volt ott edzésen a gyerekcsoportban! Sokan ismerik tehát, amire a korai Steven Seagal filmek is rásegítettek. Ha valaki azt keresi, hogy magához képest mutasson fel egy nagyobb teljesítményt, akkor jó helyen jár. A legutóbbi székkutasi övvizsgán egy egyetemi tanár (!) vizsgázott 4.kyu-ra, egy 50 éven felüli hölgy. Azt az elszántságot, munkát, ahogy dolgozott! Látszott rajta, hogy ez nem a vizsgáztatónak a fontos elsősorban, hanem számára! Ueshiba O sensei, az aikido megalapítója mondta, hogy az aikido elsődleges célja, önmagunk legyőzése. Ez a cél, s eszköze az aikido!

55
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem

Dupla hűségpont beváltás augusztus második felében

2020. 08. 14.
Dupla hűségpont beváltás augusztus második felében
14
aug
Megnézem

Jövőre megint Eb-t rendezhetünk kick-boxban

2020. 08. 09.
Jövőre megint Eb-t rendezhetünk kick-boxban
09
aug
Megnézem

„ Egy kis terem, nagy lehetőségekkel!”

2020. 08. 09.
„ Egy kis terem, nagy lehetőségekkel!”
09
aug
Megnézem

Megalakult a Mesteredzők Tanácsadó Testülete

2020. 08. 04.
Megalakult a Mesteredzők Tanácsadó Testülete
04
aug

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.