Az év végén eldől az olimpiai ökölvívás sorsa

Az év végén eldől az olimpiai ökölvívás sorsa

2018. 07. 21., Szombat, 01:23

A NOB végrehajtó testülete a súlyemelés mellett egyelőre az ökölvívás programban maradásáról sem határozott.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete a súlyemelés mellett egyelőre az ökölvívás programban maradásáról sem határozott.

A boksz akár a következő, 2020-as tokiói játékok műsoráról is lekerülhet, amennyiben a sportági nemzetközi szövetség (AIBA) nem tudja megoldani vezetési és pénzügyi válságát és ezt hitelt érdemlően nem bizonyítja a NOB-nak.

Az olimpiai sportokra szakosodott insidethegames.com szakportál azt írta, hogy a NOB vezető testülete a november 30. és december 2. közötti, tokiói ülésén határoz majd a két sportág sorsáról.

Az év végén eldől az olimpiai ökölvívás sorsa


Az AIBA-ban egy éve vezetői válság van: tavaly októberben felfüggesztették a korábbi elnök Vu Csing Kuót, aki csődközeli helyzetbe vezette a szervezetet, s ezért novemberben lemondott tisztségéről. Az AIBA-t ideiglenesen az olasz Franco Falcinelli irányította, aki a január végi rendkívüli kongresszuson nem vállalta tovább a megbízatást. Jelenleg az üzbég Gafur Rahimov személyében ismét ideiglenes vezetője van a szervezetnek, de őt az Egyesült Államokban szervezett bűnözésben való részvétellel gyanúsítják.

Az anyagi gondokkal küzdő AIBA megítélését tovább rontotta, hogy bundázásra derült fény a 2016-os, Rio de Janeiró-i olimpia néhány mérkőzése kapcsán.

„Meg kell tudnunk, hogy a NOB pontosan mit vár tőlünk, amit nem tettünk meg eddig. Azt fogjuk kérni, hogy világosan és velősen fogalmazza meg a NOB az aggodalmának okát. Amint tudjuk, mi a hiányosság, azonnal kijavítjuk”- mondta a honlapnak Tom Virgets, az AIBA ügyvezető igazgatója.

Az elmúlt héten AIBA problémáira reagálva az ismert profi boksz szervezet, a Bokszvilágszövetség (WBA) hivatalosan is megnyitotta kapuit az amatőrök előtt, s immáron a hivatásos mellett az olimpiai szabályrendszerű ökölvívásban is szerepet kívánnak vállalni.

Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
MMA

Miocic visszavágót kér DC-től

2018. 07. 18.
Miocic visszavágót kér DC-től
18
júl
Megnézem
Box

Koko lesz a csúcsmeccs szupervisora

2018. 07. 18.
Koko lesz a csúcsmeccs szupervisora
18
júl
Megnézem
Általános

Varga János: látványos birkózásra van szükség

2018. 07. 18.
Varga János: látványos birkózásra van szükség
18
júl
Megnézem
Box

Olimpiai bajnok az olimpiai bajnok ellen

2018. 07. 17.
Olimpiai bajnok az olimpiai bajnok ellen
17
júl

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.