Bellew nyugdíjba küldte David Haye-t

Bellew nyugdíjba küldte David Haye-t

2018. 05. 06., Vasárnap, 01:12

Egy újabb vereséggel befejeződött a veterán nehézsúlyú David Haye figyelemre méltó pályafutása.

Egy újabb vereséggel befejeződött a veterán nehézsúlyú David Haye figyelemre méltó pályafutása.

A londoni O2 Arénában rendezték azt a boxgálát, melynek legjobban várt párharca során ismét összecsapott egymással az „Creed: Apollo fia” című moziból ismert Tony „Bomber” Bellew és David „Hayemaker” Haye. A két egykori cirkálósúlyú világbajnok nehézsúlyú küzdelmére sokan kíváncsiak voltak, hiszen a tavalyi első összecsapásuk hagyott nyitott kérdéseket.

Emlékezetes, hogy „Hayemaker” jobban kezdte a 2017-es párharcot, vezetett is a pontozólapokon öt menet után, de a hatodikban komoly lábsérülést szenvedett, s Bellew ezt kihasználva felülkerekedett rajta. A Liverpool-i öklöző a 11. menetben befejezte az első párharcot.

A visszavágót ismét a hazai pályán küzdő Haye kezdte jobban, ám nem volt egyértelmű fölényben, a kivárásra játszó Bellew jab-jei kifejezetten pontosak voltak. Úgy látszott, hogy Bellew csak arra vár, hogy Haye egyszer meginduljon és kinyíljon. Ez a 3. menet második felében következett be, s nem sokkal később Bellew több ütéssel leküldte riválisát. Néhány másodperccel később az ingatag lábakon álló Haye ismét padlózott Bellew jobbosától – Haye örülhetett, hogy vége lett a három percnek. Ráadásul úgy tűnt, a második leütésnél a 38. életévében járó bokszoló lába ismét megsérült.

A negyedik felvonásban Bellew lényegében engedte, hogy riválisa kicsit összeszedje magát, nem forszírozta a gyors befejezést. Az ötödik menetben Haye látszólag – a lábsérülését leszámítva – összeszedte magát, újra megpróbálta irányítani a küzdelmet, míg Bellew megint kivárásra játszott. Aztán a londoni ökölvívó a menet közepén támadásba lendült, s Bellew ismét lecsapott; ez alkalommal ballal küldte padlóra Haye-t, aki harmadjára is felállt a számolás alatt, és folytatásra jelentkezett. Bellew támadásban marad, melyet látva a mérkőzést vezető ringbíró beszüntette az egyoldalú párharcot (TKO).

Ezzel a vereséggel a 38 éves David „Hayemaker” Haye (28 győzelem, 4 vereség) – amennyiben tartja magát a korábbi nyilatkozatához – befejezte sikerekben gazdag, de ellentmondásos pályafutását; amatőrként vb-ezüstérmes volt, cirkálósúlyban három nagy szövetségnél (WBC/WBA/WBO) lett világbajnok, míg nehézsúlyban a WBA vb-övét mondhatta magáénak a Vlagyimir Klicsko elleni címegyesítésig. Tony Bellew (30 győzelem, 2 vereség, 1 döntetlen) a tervek szerint visszatérhet cirkálósúlyba, amely súlycsoportot Haye kedvéért, a WBC vb-övvel a derekán hagyott hátra – Oleksandr Usyk-kal szeretne megküzdeni.

10
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Golovkin és Martirosyan súlyban

2018. 05. 06.
Golovkin és Martirosyan súlyban
06
máj
Megnézem
Box

Haye és Bellew már a mérlegelésen vicsorgott egymásra

2018. 05. 04.
Haye és Bellew már a mérlegelésen vicsorgott egymásra
04
máj
Megnézem
Karate

Huszonhat hegyvidéki érem a rekordok világbajnokságán

2018. 05. 04.
Huszonhat hegyvidéki érem a rekordok világbajnokságán
04
máj
Megnézem
Box

Továbbra is kérdéses az ökölvívás olimpiai szereplése

2018. 05. 04.
Továbbra is kérdéses az ökölvívás olimpiai szereplése
04
máj

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.