Az AIBA felháborodott, pedig csak megtisztulnia kéne

Az AIBA felháborodott, pedig csak megtisztulnia kéne

2019. 05. 06., Hétfő, 16:34

Egyre kevesebb az esély az ökölvívás olimpiai programban maradásának.
Felháborodni tudnak, de lemondani, eltűnni már nem...

A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) vezetősége szerint Thomas Bach valamennyi nemzetközi sportági szövetséget degradált azzal, hogy egy új bokszszövetség felállítását szorgalmazta, amely lebonyolítaná az ökölvívótornát a jövő évi tokiói olimpián.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) irányító Bach szombaton beszélt arról, hogy szerinte egyáltalán nem lenne bonyolult feladat létrehozni egy új szövetséget, ami által a sportág megerősíthetné helyét a játékokon. Hozzátette: úgy véli, bőven lenne idő felállítani ezt a szervezetet.

Hallottam Bach úr nyilatkozatát, nagyon aggasztó, mert egyértelműen kicsinyíti vele azt a munkát, amelyet el kell végezni egy ekkora esemény megszervezéséhez” – mondta hétfőn Tom Virgets, az AIBA ügyvezető igazgatója. – „Őszintén remélem, hogy csak rosszul válogatta meg a szavait. Az olimpiának szüksége van a nemzetközi szövetségek munkájára, ezt nem szabad elfelejteni.”

Az AIBA szempontjából azért is különösen aggasztóak Bach szavai, mert a szövetség sorsáról május végén dönt a NOB végrehajtó bizottsága, és az elnök nyilatkozata azt sugallja, a bokszszövetségre nézve negatív határozattal zárul majd az ülés, azaz kizárják az olimpiai mozgalomból.

Vignets az eljárással kapcsolatban is jelezte most kifogásait. Szerinte a NOB megbízott testülete által készített vizsgálati jelentés – melyet május 22-én ismertetnek a vb tagjaival – egyoldalú és elfogult eljárás alapján született, az AIBA ugyanis a NOB minden kérését teljesítette, és a jelzett gondokat orvosolta, ahogy a jövőben is kész azt megtenni. Hozzátette, szerinte roppant kevés az a két óra, amit arra kaptak, hogy a vb előtt szóban felvessék a 7000 oldalas jelentéssel kapcsolatos problémáikat, mindössze 36 órával azelőtt, hogy közzétennék a végleges jelentést.

Az amerikai ügyvezető hétfőn egyúttal megerősítette azt a hírt, amely szerint az AIBA ideiglenes elnöke, Mohamed Moustahsane a tervei szerint megszavaztatja a szövetség vezető testületét arról, hogy tegyenek-e jogi lépéseket a NOB egyes tagjai ellen az eljárás miatt.

Az AIBA és a NOB vitája hosszú évekre nyúlik vissza, a bokszszövetség ugyanis éveken át válságban volt. Vu Csing Kuo korábbi elnök 2017 nyarára csődközeli helyzetbe vezette a szövetséget, ám leváltásával sem sikerült megnyugtatóan rendezni a helyzetet. Helyére tavaly januárban ideiglenesen az üzbég Gafur Rahimovot választották meg, akit az Egyesült Államokban szervezett bűnözésben való részvétellel gyanúsítanak, az amerikai pénzügyminisztérium megfogalmazása szerint, „Rahimov Üzbegisztán vezető bűnözőinek egyike”.

A NOB már akkor tiltakozott személye ellen, ám hiába kérte hosszú ideig, hogy ne Rahimov irányítsa a szövetséget, az üzbég sportvezetőt pedig külön is megkereste, hogy ne jelöltesse magát az elnöki posztra, a szövetség a tavaly novemberi tisztújításán mégis az üzbéget választotta meg. Ezt követően az olimpiai bizottság november végén befagyasztotta a kapcsolatot az AIBA-val, mert úgy ítélte meg, hogy több területen továbbra is komoly problémák vannak a szervezetnél. A legnagyobb bizonytalanságot az AIBA pénzügyi helyzete és gazdálkodása, valamint Rahimov személye okozta. Az üzbég végül márciusban lépett a háttérbe, és bízta másra a szövetség irányítását.

A kapcsolat befagyasztása azt jelenti, hogy a NOB azonnal felfüggesztette az AIBA-nak szánt pénzek kifizetéseit, a szövetség pedig nem használhatja az olimpiai öt karikát és a 2020-as nyári játékok emblémáját. Az AIBA nem lehet kapcsolatban a tokiói olimpia szervezőivel, a jegyeladásokat sem intézheti a sportág versenyeire, sőt a kvalifikációs rendszert sem határozhatja meg, nem tervezhet tesztversenyt a japán fővárosba és az olimpiai bokszprogramot sem alakíthatja ki.

14
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Karate

Magyar ezüstérem a karate Youth League-en

2019. 05. 06.
Magyar ezüstérem a karate Youth League-en
06
máj
Megnézem
Box

Harcsa Norbert pontozással kapott ki

2019. 05. 06.
Harcsa Norbert pontozással kapott ki
06
máj
Megnézem
Box

Canelo szoros pontozással nyert

2019. 05. 05.
Canelo szoros pontozással nyert
05
máj
Megnézem
MMA, Általános

A hazai kick-box világkupán térne vissza Veres Roland

2019. 05. 03.
A hazai kick-box világkupán térne vissza Veres Roland
03
máj

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.