Fury újra a boksz szerelmese

Fury újra a boksz szerelmese

2018. 06. 04., Hétfő, 23:10

Közel három év kihagyást követően szombaton tér vissza a veretlen, egykori IBF/WBO/WBA nehézsúlyú világbajnok Tyson Fury.

Közel három év kihagyást követően szombaton tér vissza a veretlen, egykori IBF/WBO/WBA nehézsúlyú világbajnok Tyson Fury.

A még mindig csak 29 éves hatalmas termetű brit bunyós 2015-ben vetett véget a Klicsko-korszaknak, amikor a Düsseldorfban simán, egyhangú pontozással detronizálta Vlagymirt. Fury később készült a visszavágóra, ám előbb Vlagyimir húzta az időt, majd az új világbajnok komoly lelki válságba került, depressziós lett, drogozott, ivott, amely végül eltüntette őt a süllyesztőben, ahonnan szombaton akar végleg kimászni.

A világbajnoki címeit tehát küzdelem nélkül elvesztő nagyszájú öklöző Sefer Seferi (23 győzelem, 1 vereség) ellen lép ringbe Manchesterben.

Minden este úgy feküdtem le, hogy remélem, reggel már nem kelek fel. De bebizonyítom, hogy a szakadék széléről is fel lehet állni” - nyilatkozta Fury az elmúlt évek legsötétebb időszakáról. „Tudom, hogy sok embernek vannak hasonló gondjai, akiknek teljesen szürkévé váltak a napjaik. A titok az, hogy el kell kezdeni örülni az apró dolgoknak.”

Nem tudom, hogy miért lettem depressziós! Mindenem megvolt, pénz, hírnév, család, siker, boldogság – mégis mélyre jutottam!” - fogalmazott az ökölvívó. „Mindig is szerettem a bokszot. Ez olyan mind egy házasság. Szerelmes vagyok ebbe a sportágba. De a szerelem néha elmúlik, de most sikerült újra megfűszereznem néhány szexi fehérneművel ezt a házasságot, és jobban szeretjük egymást, mint bármikor.”

2
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Stallone filmet készít az első fekete nehézsúlyú világbajnokról

2018. 06. 04.
Stallone filmet készít az első fekete nehézsúlyú világbajnokról
04
jún
Megnézem
Box

Elhunyt Kiss Zoltán Jr

2018. 06. 03.
Elhunyt Kiss Zoltán Jr
03
jún
Megnézem
Box

Saunders visszalépett egy megafight miatt?

2018. 06. 03.
Saunders visszalépett egy megafight miatt?
03
jún
Megnézem
Box

13 érem a serdülő ökölvívó Eb-n

2018. 05. 30.
13 érem a serdülő ökölvívó Eb-n
30
máj

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

Saman, Samansport, Székelybudo

Arnyszabály, hogy nyújtás előtt végezz legalább tíz percen át bemelegítő gyakorlatokat. Erre többek között a véráram és az ízületek anyagcsere...

Fogyasztó neoprene öv

Az izzasztó ruhadarabok viselése közismert módszer a fogyni vágyók körében, de fontos tudni, hogyan és mit várhatunk tőle.

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.