Groves vállát megműtötték

Groves vállát megműtötték

2018. 02. 26., Hétfő, 22:18

A WBA nagyközépsúlyú világbajnoka nem tud kötelek közé lépni a WBSS torna júniusi döntőjében.

A WBA nagyközépsúlyú világbajnoka nem tud kötelek közé lépni a WBSS torna júniusi döntőjében.

A britek világbajnoka, George Groves (28 győzelem, 3 vereség) bejelentette, hogy hétfőn műtéti úton teszik rendbe a Chris Eubank Jr elleni mérkőzésen megsérült vállát, így júniusban nem tud kötelek közé lépni a World Boxing Super Series torna döntőjében. A népszerű ökölvívó ugyanakkor kijelentette, júliusban már készen fog állni a Callum Smith (24 győzelem, 0 vereség) elleni küzdelemre.

A WBSS szabályzata rendelkezik ilyen esetről, mégpedig úgy, hogy a sérült bunyós helyett egy beugróval kell küzdeni – vagyis meccs nem maradhat el. Igen ám, de Smith csapata kijelentette, hogy készek megvárni Groves felépülését, és nem szeretnének helyettessel bokszolni.

A döntés így a WBSS kezében van, de aligha kérdéses, hogy ebben az esetben rugalmasan fogják kezelni a szabályokat, de ha nem, akkor a nagy érdeklődéssel várt Groves-Smith párviadalt a tornán kívül is megrendezhetik 2018 végén.

1
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Máté Kristóf remek meccsen UBO övet nyert

2018. 02. 26.
Máté Kristóf remek meccsen UBO övet nyert
26
feb
Megnézem
Box

Kispapo 7. profi győzelme

2018. 02. 25.
Kispapo 7. profi győzelme
25
feb
Megnézem
Box

Meglepetés: Nagy Krisztián kikapott

2018. 02. 25.
Meglepetés: Nagy Krisztián kikapott
25
feb
Megnézem
Box

Nagy Jázmin belgiumi sikere

2018. 02. 25.
Nagy Jázmin belgiumi sikere
25
feb

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.