Lezajlott a 20. női ökölvívó Magyar Bajnokság

Lezajlott a 20. női ökölvívó Magyar Bajnokság

2016. 11. 07., Hétfő, 12:21

Érden került megrendezésre a Saman és a Székely Budo-Sport Kft. támogatásával a 20. női ökölvívó magyar bajnokság. A színvonalas eseménynek külön jelentőséget adott, hogy november közepétől rendezik a sportág felnőtt Európa-bajnokságát Szófiában.

Érden került megrendezésre a Saman és a Székely Budo-Sport Kft. támogatásával a 20. női ökölvívó magyar bajnokság. A színvonalas eseménynek külön jelentőséget adott, hogy november közepétől rendezik a sportág felnőtt Európa-bajnokságát Szófiában.

A döntők előtt köszöntötték a 20 évvel ezelőtti első magyar bajnokság győzteseit. 13 klub versenyzői kerültek a döntőbe, köztük csak három fővárosi. A legtöbb versenyzővel (3) az Eger SI jelentkezett, 2-2-vel Vecsés, Debrecen és Nyíregyháza. A kilenc aranyérem végül kilenc klubhoz került. Szűcs Szabina az egyetlen, aki a tavalyi súlycsoportjában megvédte a bajnoki címét.

Eredmények (a bajnokok aláhúzva):

48 kg: Dobrádi Csilla (ÉBK) - Gál Mónika (SZB) egyhangú pontozás
Dobrádi Csilla bejelentette, hogy visszavonul a versenyzéstől és az edzői pályára lépve, követve eddigi mesterét, testvérét, Zsoltot.

51 kg: Barankai Virgínia (BBC) Beri Krisztina (MAA) egyhangú pontozás

A meccs kérdése az volt, hogy az időközben már az utánpótlás edzői poszton tevékenykedő, a tavalyi bajnok Ancsin Katalin helyére ki léphet.

54 kg: Szűcs Szabina (VEC) -Kovács Klára (NYV) egyhangú pontozás
Szűcs Szabina az egyetlen, aki a tavalyi súlycsoportjában megvédte a bajnoki címét.

57 kg: Kiss Marietta (ESI) - Nagy Kornélia Kitti (NYV) 4-1
A Kiss-Nagy csatában a nyíregyházi lány nyert.

60 kg: Csombor Vivien (ESI)Pribojszki Kata (SGY) egyhangú pontozás
Csombor tavaly az 57 kg-ban, idén eggyel feljebb lett ezüstérmes.

64 kg: Korcsmáros Mercédesz (DVS)Bugyik Alexandra (GAA-GYG) egyhangú pontozás
Korcsmáros tavaly Olász Eszter, idén Bugyik előtt volt kénytelen meghajolni.

69 kg: Kőhalmi Dóra (VEC)Oláh Eszter (ESI) egyhangú pontozás
Oláh Eszter egy súllyal feljebb is magyar bajnok lett!

75 kg: Nagy Tímea (DVS) - Simon Boglárka (FTC) TKO III.
A tavalyi ezüst után Nagy Tímeának idén az a arany került a nyakába.

81 kg: Szatmári Petra (MAA/VSC) - Szabó Luca (FBO) 4-1
Szatmárinak egy év után megint kijárt a bajnoki cím, csak most a 81 kg-ban.

A + 81 kg-ban nem rendeztek mérkőzést.

www.boxing.hu

32
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Bajnokok egymás ellen - a magyar és az afrikai küzdelme

2016. 11. 07.
Bajnokok egymás ellen - a magyar és az afrikai küzdelme
07
nov
Megnézem
Box

Harcsa Norbi - Sikerre ítélve

2016. 11. 04.
Harcsa Norbi - Sikerre ítélve
04
nov
Megnézem
Karate

Tadissi Yves Martial ezüstérmet szerzett a Karate VB-n

2016. 11. 03.
Tadissi Yves Martial ezüstérmet szerzett a Karate VB-n
03
nov
Megnézem
Box

Elszánt bunyósok a bajnoki címért

2016. 11. 02.
Elszánt bunyósok a bajnoki címért
02
nov

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.