Pályafutása legkomolyabb felkérését kapta Szellő Imre

Pályafutása legkomolyabb felkérését kapta Szellő Imre

2018. 06. 28., Csütörtök, 15:47

Az oroszok mindenre felkészültek, hogy a WBA/IBF cirkálósúlyú világbajnok Murat Gassiev júliusban mindenképp ringbe léphessen.

A Felix Promotion International veretlen cirkálósúlyú klasszisa, a volt WBO interkontinentális bajnok Szellő Imre komoly, de a ringben mutatott sikerei alapján megérdemelt szerepet kapott a World Boxing Super Series torna moszkvai döntőjének szervezőitől.

Nemzetközi szinten is egyre komolyabban számolnak a legmagasabban rangsorolt magyar profi ökölvívóval, Szellő Imrével (21 győzelem, 0 vereség). Ennek újabb bizonyítéka, hogy a magyar bunyóst választották a WBO/WBC világbajnok Oleksandr Usyk hivatalos tartalékának, ami azt jelenti, hogy ha valami történik a július 21-i WBSS döntőre készülő ukrán világklasszissal, úgy kihívóként Szellő lép kötelek közé az IBF/WBA világbajnok orosz Murat Gassiev (26 győzelem, 0 vereség) ellen.

Mindez hatalmas dolog, mert bár az esetleges Gassiev-Szellő küzdelem már nem a WBSS kereteink belül zajlana, de mind az IBF, mind a WBA hivatalosan világbajnoki címmérkőzésnek ismerné el az összecsapást. Minderre a WBA is áldását adta, holott Szellőt „csak” a WBO(#4), az IBF(#10) és a WBC(#14) rangsorolja TOP15-ben.

„Szeretném megköszönni a lehetőséget, úgy az esemény szervezőinek, mint Rácz Félixnek, aki kiharcolta számomra ezt a lehetőséget, tudván, hogy mennyi jó képességű ökölvívó van még a súlycsoportomban, és várnak egy ilyen kiugrásra. Bertók Robival már jó ideje figyeljük a mezőnyt, így természetesen Gassievet is. Úgyhogy ha Gassiev a megoldandó feladat, akkor állunk elébe.”

Ez egyben azt is jelenti, hogy ha nem is pont július 21-én, de belátható időn belül, saját jogán, Szellő lehetőséget fog kapni a súlycsoport legnagyobb sztárjai ellen.

A rendezvény kapcsán még egy magyar érdekeltségről számolhatunk be, az eseményen a supervisor szerepét a WBO részéről Kovács Koko István fogja betölteni.

Természetesen a moszkvai esemény szervezői, illetve a gálára belépőjegyet vásárló szurkolók a Gassiev-Usyk WBA/IBF/WBC/WBO cirkálósúly „álommérkőzést” szeretnék látni, de rendezői oldalról teljesen megszokott, hogy előre készülnek a legváratlanabb helyzetek megoldására is. A „The show must go on” érzés azért is motoszkálhat az oroszok fejében, mivel a párharc egyszer már az ukrán Usyk sérülése miatt meghiúsult!

9
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Hatalmas mezőny lesz a budapesti ifi boksz vb-n

2018. 06. 28.
Hatalmas mezőny lesz a budapesti ifi boksz vb-n
28
jún
Megnézem
Box

Szeptemberben mégis Joshua-Povetkin lesz

2018. 06. 27.
Szeptemberben mégis Joshua-Povetkin lesz
27
jún
Megnézem
Box

Crawford küzdeni fog Spence-szel

2018. 06. 27.
Crawford küzdeni fog Spence-szel
27
jún
Megnézem
MMA

Sportdiplomáciai mérföldkőhöz ért a magyar kick-box

2018. 06. 27.
Sportdiplomáciai mérföldkőhöz ért a magyar kick-box
27
jún

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.