Parker csapata kiakadt a ringbíróra

Parker csapata kiakadt a ringbíróra

2018. 04. 03., Kedd, 17:52

A hétvégi nehézsúlyú világbajnoki összecsapás ugyan nem hozott kiemelkedő küzdelmet, nem volt szoros, de azért lehet miről beszélni.

A hétvégi nehézsúlyú világbajnoki összecsapás ugyan nem hozott kiemelkedő küzdelmet, nem volt szoros, de azért lehet miről beszélni.

Szombat este a walesi Cardiff-ban rendezték az Anthony Joshua – Joseph Parker nehézsúlyú címegyesítő összecsapást, melynek során a két veretlen bunyós „egyesítette” a WBA/IBF és a WBO öveket.

A párharc 12 menete során Joshua viszonylag könnyedén legyőzte új-zélandi riválisát, bár hozzá kell tenni, hogy Parker egyszer sem került bajba – utóbbi persze fordítva is igaz, hiába számít mindkét bunyós a súlycsoport legnagyobb ütőgépei közé.

A WBO címének és a veretlenségének búcsút mondott Parker ugyanakkor erősen nehezményezte a mérkőzést vezető olasz ringbíró, Giuseppe Quartarone ténykedését.

Amikor a ringbíró bejött hozzánk, kiderült, nem beszél angolul. Edzőm hiába próbálta tőle megtudni, hogy milyen szellemben kívánja vezetni a mérkőzést” - fogalmazott Parker.

Nyilvánvaló, hogy amikor az ütőtávok ennyire eltérőek, fontos számunkra, hogy közel kerüljünk, és ott kezdeményezzünk akciókat. Sajnos a mérkőzésvezető ezt nem engedte meg” - tette hozzá Kevin Barry edző. „Nem értette meg a kérdéseinket, nem beszél angolul.”

Egyértelmű, hogy ha ez így igaz, akkor nem volt túl szerencsés a mérkőzésvezető megbízása. És az is igaz, hogy Quartarone igencsak furcsán kezelte a belharcos szituációkat – ugyanakkor azt is ki lehet jelenteni, hogy nem ezen múlott Parker győzelme!

6
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Hivatalosnak tekinthető a Matthysse-Pacquiao

2018. 04. 03.
Hivatalosnak tekinthető a Matthysse-Pacquiao
03
ápr
Megnézem
Box

Juhász Adrienn Európa-bajnok

2018. 04. 02.
Juhász Adrienn Európa-bajnok
02
ápr
Megnézem
Box

Minden percét élvezte

2018. 04. 02.
Minden percét élvezte
02
ápr
Megnézem
Box

Burnett megvédte trónját

2018. 04. 01.
Burnett megvédte trónját
01
ápr

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.