Vérfürdő Székesfehérváron

Vérfürdő Székesfehérváron

2017. 04. 24., Hétfő, 09:45

Véres mérkőzést vívott egymással szombaton este a székesfehérvári Felix Promotion-gálán Szellő Imre és Tóth Tamás, a tét pedig a cirkálósúlyú WBO interkontinentális cím volt.

A cikk eredetileg a www.profiboksz.hu oldalon jelent meg.

Véres mérkőzést vívott egymással szombaton este a székesfehérvári Felix Promotion-gálán Szellő Imre és Tóth Tamás, a tét pedig a cirkálósúlyú WBO interkontinentális cím volt. A találkozó a vártnál egyoldalúbban alakult, miután Szellő már a nyitó percektől uralta a szorítót. Nem csak jóval több ütést indított, mint ellenfele, de találati téren is fölé nőtt Tóthnak, aki ráadásul korán meg is sérült, miután felszakadt az orrnyerge. A vérfürdővé váló összecsapáson ugyan Tóth nagy szívvel próbálta tartani magát, de kevés akciót indított, Szellő pedig magabiztosan menetelt a végső siker felé. Tóth sérülése az idő múlásával egyre rosszabbodott, Mickey Vann vezetőbíró pedig előbb kikérte a ringorvos véleményét, majd az 5. felvonásban véget is vetett a mérkőzésnek, és kihirdette Szellő technikai KO győzelmét. A 33 éves ceglédi bunyós ezzel a 17. profi összecsapást követően is őrzi a makulátlan rekordját.

A rendezvény programjában került sor a Darmos József vs. Bozai Gyula cirkálósúlyú Magyar-bajnoki találkozóra is. A 10 menetesre tervezett ütközet látványos csatát és Darmos győzelmet hozott, a találkozó pedig a 7. etapban fejeződött be azt követően, hogy Bozai két alkalommal is padlóra került. Az utóbbi esetet követően Flórián Béla mérkőzésvezető véget vetett a találkozónak, mely így Darmos TKO sikerével fejeződött be.

További eredmények:

Egedi Renátó vs. Andrzej Sark, nagyközépsúly: Egedi pontozásos győzelme 6 menetben.

Törteli Balázs vs. Rácz Antal, váltósúly Magyar-bajnoki címmérkőzés: Törteli KO győzelme az 1. menetben.

Kispál Zoltán vs. Simon Imre, nagyváltósúly: Kispál TKO győzelem a 2. menetben.

Berki Ferenc vs. Szabó Ferenc, nagyváltósúly: Berki pontozásos győzelem 6 menetben.

Vérfürdő Székesfehérváron
Vérfürdő Székesfehérváron
Vérfürdő Székesfehérváron
10
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Brit bírólegenda vezeti a Szellő-Barbár meccset

2017. 04. 19.
Brit bírólegenda vezeti a Szellő-Barbár meccset
19
ápr
Megnézem
Box

Április 22-én Székesfehérváron mindenki a bunyóra hangolódik

2017. 04. 19.
Április 22-én Székesfehérváron mindenki a bunyóra hangolódik
19
ápr
Megnézem
Életmód

Ha jó idő, akkor szabadtéri edzés

2017. 04. 06.
Ha jó idő, akkor szabadtéri edzés
06
ápr
Megnézem
Életmód

Párosan szebb az edzés!

2017. 04. 05.
Párosan szebb az edzés!
05
ápr

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.