Elhunyt Furkó Kálmán

Elhunyt Furkó Kálmán

2021. 08. 03., Kedd, 20:20

A teljes magyar küzdősportélet gyászolja a legendás mestert.

Hetvennégy éves korában elhunyt Furkó Kálmán, a Magyar Honvédség nyugállományú ezredese, a magyar kyokushin karate egyik megalapítója - közölte kedd délelőtt Facebook-oldalán a Honvédelmi Minisztérium.

A honvedelem.hu oldalon kiemelték: Furkó Kálmán "mind a Magyar Honvédségen belül, mind a magyar harcművészeti életben felbecsülhetetlen jelentőségű örökséget hagyott maga után".

Furkó Kálmán 1947. január 2-án született Nyírbátorban. Tehetséges, sportszerető gyermekként a Testnevelési Főiskolára (TF) készült. Minden álma volt, hogy olimpiai bajnok súlylökő lesz. Elsőre nem vették fel a Testnevelési Főiskolára, így az Északi Járműjavítóban technikusként dolgozott. Másodjára úgy vették fel a Főiskolára, hogy előtte el kellett mennie tizenegy hónap katonai szolgálatra az egri felderítő zászlóaljhoz. Ott találkozott először a közelharccal, ami óriási hatással volt rá, de ekkor még az atlétikában képzelte el a jövőjét – ismertették.

A főiskolán Galla Ferenc vezette be a test-test elleni küzdelem rejtelmeibe. Az áttörést 1972-ben egy főiskolai karatebemutató hozta el a számára. "A judo- és karateedzéseken tapasztaltaknak köszönhetően olyan komplex szemléletre tett szert, ami hiánypótló volt az akkori sorkatonai kiképzésben" – fogalmaztak.

Amikor 1971-ben végzett a TF-en, előbb Vácra küldték, később a szolnoki felderítő zászlóaljhoz került. "A következő években felderítő katonák ezreit tanította az önvédelem fortélyaira, a magyarországi kyokushin karate egyik alapítójaként pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a stílus nemcsak megvetette a lábát Magyarországon, hanem a legnépszerűbb távol-keleti harcművészeti ággá fejlődött" - hangsúlyozták, hozzátéve: "a haderőben évtizedeken át az ő szellemisége dominálta a közelharckiképzést, a jelenlegi rendszer is sokban merít örökségéből".

Furkó Kálmán 1976-tól már nemzetközi karateversenyeken is részt vett. 1977. október 24-én alapította meg Szolnoki LTE néven saját klubját. Mesterként válogatott versenyzők sorát nevelte évtizedeken keresztül. Hosszú ideig volt a Magyar Kyokushin Karate Szervezet elnöke, a Magyar Karate Szakszövetség alenöke és a Magyar Fullcontact Karate Szervezet elnöke, emellett az Európai és a WKO Világszervezet övvizsgabizottságának is tagja volt - írta a honvedelem.hu.

Az 1980-as évek végén forgatott népszerű magyar katonai tévésorozat, az Angyalbőrben több epizódjában is szerepelt a közismert katonatiszt.

Furkó Kálmán számos sport- és állami kitüntetésben részesült: 2016-ban a honvédelmi minisztertől életműdíjat kapott, 2017-ben pedig a karate-világszövetség, a WKO - a világon negyedikként - 8. mesterfokozatot (dant) adományozott neki.

30
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Általános

A boxkesztyű – I. rész – Kialakulása, elterjedése

2021. 07. 30.
A boxkesztyű – I. rész – Kialakulása, elterjedése
30
júl
Megnézem
Karate, Általános

Jól sikerült a karatés Hárspataki Gábor olimpiai felkészülése

2021. 07. 30.
Jól sikerült a karatés Hárspataki Gábor olimpiai felkészülése
30
júl
Megnézem
Általános, Box

Hivatalos mérkőzésen tér vissza a 48 éves boxlegenda, Oscar De La Hoya

2021. 07. 28.
Hivatalos mérkőzésen tér vissza a 48 éves boxlegenda, Oscar De La Hoya
28
júl
Megnézem
Általános

Teljes jogú olimpiai sportág lett a kick-box

2021. 07. 22.
Teljes jogú olimpiai sportág lett a kick-box
22
júl

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.