Igazi küzdőnek készül a szombathelyi kick-box világbajnokok kisbabája

Igazi küzdőnek készül a szombathelyi kick-box világbajnokok kisbabája

2020. 04. 30., Csütörtök, 23:54

Nem várt körülmények között lesz szülő Marton Klára és Dancsó „Kicsi” Zoltán. A magyar kick-box két korábbi klasszisa júliusra várja első gyermekét, aki feltehetően még a járványveszély alatt jön majd a világra – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség. 

A korábbi edző-tanítvány páros 19 éve társak a magánéletben is, és bár most az ő életük is alaposan megváltozott, a háromszoros világbajnok Klára a bizonytalanságok ellenére is nyugodtan mesél a meglepetésként érkező babáról.

Nem titok, hogy egy kicsit többet vártunk vele, de nem görcsöltünk rá. Természetesen érkezett az életünkbe, teljesen váratlanul. Tavaly augusztusban nagyon hosszas vívódás után eljöttem a munkahelyemről, ahol tizenhárom évig dolgoztam. Egy ideje már szerettem volna csak az edzősködéssel foglalkozni, sokat stresszeltem emiatt, és miután végre meghoztam a döntést, a második hónapban terhes lettem. Még nem tudtuk, hogy a pocakomban van, amikor altattak egy kisebb, szöveti szintű bőrgyógyászati műtét miatt. Most meg bejött ez a vírus, de ő ezt is átvészeli, és ebben az időszakban születik meg, szóval szerintem óriási küzdő lesz”.

A 38 éves kick-box edző és párja, a számos világ- és Európa-bajnoki címmel büszkélkedő, a Magyar Kick-box Szakszövetség light-contact és kick-light szakágának szövetségi kapitányi posztját betöltő Dancsó „Kicsi” Zoltán is komoly munkát végez az utánpótlás nevelésében. Ezért ritkaságszámba megy, hogy most rengeteget vannak együtt, több idejük van az otthonuk alakítgatására, és a közös sportolásra is. A Controll SE korábbi versenyzőnője a sportmenedzseri és kick-box edzői diploma mellett több szakirányú képzést is elvégzett, mindezt a tudást felhasználva a mai napig heti háromszor tornázik.

Nyilván a terhesség kezdete óta figyelek azokra a szempontokra, amikre kell. Ha érzem, hogy valami már nem esik jól, azt lecsökkentem vagy el is hagyom, mivel már a harmadik trimeszterbe léptem. Emellett Zolival nagyokat sétálunk zöldterületen, és ő külön is erősít, zsákol, formában tartja magát. Úgyhogy nálunk nincs leállás, nem hagyjuk el magunkat, meg persze példát is kell mutatnunk.”

Az edzőpáros munkája jelentős részét most kénytelen otthon végezni, onnan instruálják tanítványaikat. Klári az óvodás és iskolás csoportot vezeti, Zoli a 13 éves kor felettieket edzi, és indítanak kezdő tanfolyamokat is. Március 11-én tartották az utolsó óráikat, azóta a veszélyhelyzetre való tekintettel már nem vehették igénybe az általuk bérelt iskolai tornatermet. A sors fintora, hogy épp áprilisban szerették volna megnyitni saját edzőtermüket, amit teljes egészében ők álmodtak meg és kezdtek el berendezni.

Számunkra ez most egy patthelyzet. Folyamatos kapcsolatban vagyunk a sportolóinkkal, én minden héten a megszokott edzési napokon teszek elérhetővé a gyerekek számára edzésterveket. Ez egy bővebb, szöveges iránymutatás, amibe gyakran írok motiváló gondolatokat, és kiegészítem egy-egy videóval, vagy a szépülő edzőteremről készült képpel, ami a csapat új otthona lesz a jövőben. Zoli is tartja a kapcsolatot a válogatottakkal, megkapják tőle az útmutatást, mit, hogyan kellene csinálni, legyen szó akár futó-, akár technikai edzésről. Ők már önállóan is tudnak dolgozni, de valódi kontakt hiányában egy küzdősportban most nagyon nehéz fejlődni” – mondta Marton Klára.

16
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem

Csak a legfontosabb szempontok!

2020. 04. 29.
Csak a legfontosabb szempontok!
29
ápr
Megnézem

Nem került le az amerikai tiltólistáról az AIBA volt elnöke

2020. 04. 28.
Nem került le az amerikai tiltólistáról az AIBA volt elnöke
28
ápr
Megnézem

Andy Ruiz Jr. szeptemberben térhet vissza.

2020. 04. 26.
Andy Ruiz Jr. szeptemberben térhet vissza.
26
ápr
Megnézem

Leo Santa Cruz vs Gervonta Davis?

2020. 04. 25.
Leo Santa Cruz vs Gervonta Davis?
25
ápr

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.