Interjú Zrinyi Miklóssal

Interjú Zrinyi Miklóssal

2018. 08. 30., Csütörtök, 21:14

Zrínyi Miklós mesteredző a róla elnevezett kick-box akadémia megalapítója és vezetője.

A Nippon Seibukan Akadémia elfogadott gyakorlata, hogy az érdeklődő harcművészek minél több irányzattal és neves mesterrel ismerkedjenek meg. A két évenként Kyoto-ban megrendezett Seibukan Sai találkozók alkalmából is 8-10 féle harcművész edzésen vehetett részt a nemzetközi mezőny.

A magyar szervezet is ebben a nyílt szellemben dolgozik. A Kyoshi Pospischil Tamás VII.DAN által tartott bajnai tai-jitsu szeminárium, Hanshi Kesic Bogdan IX.DAN shotokan karate szemináriuma, a szeptemberi 2-i kondorosi, öt fajta edzést biztosító Demonstrációs Nap, a szeptember 29-30 időpontban Füzesgyarmaton megrendezésre kerülő önvédelmi kurzus, amit Hanshi Robert Manole IX.DAN ju-jitsu nagymester vezet, a tanulás szemináriumi módját szolgálja. S ebbe a sorba illeszkedik az az edzés, amit Zrínyi Miklós mesteredző tartott Békéscsabán, a Lakótelepi SE light-contact és Seibukan csoportjának.

Zrínyi Miklós VI.DAN minden idők egyik legsikeresebb kick-box edzője. 25 évig volt a magyar kick-box válogatott szövetségi kapitánya. Regnálása alatt a válogatott felnőtt világbajnokságokon számtalan arany, ezüst és bronzérmet szerzett. De az Európa-bajnokságokon szerzett érmek száma sem kevés. Hosszú éveken keresztül irányította a magyar kick-box edző képzést, amiben ma is tevékeny részt vállal.

Beválasztották annak idején a WAKO három tagú light-contact szakmai bizottságába. Már 2004-ben megkapta a megtisztelő mesteredzői címet. Az utóbbi években az általa alapított Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia munkáját irányítja. Többször tartott edzőtábort és szemináriumot Békés megyében. Legutóbb békéscsabai pihenését megszakítva edzést tartott Békéscsabán, s utána szívesen válaszolt a kérdésekre.

Zrínyi Miklós mesteredző a róla elnevezett kick-box akadémia megalapítója és vezetője. Egy akadémia-ami fogalom használata mostanában divatos lett- mennyivel több, mint egy átlagos képzési forma?

- Ha meg tudjuk tenni azt, hogy egészen kis kortól építjük fel a rendszert, az óvodás kortól az iskolás korosztályig, aztán a juniorok és a felnőttek közé - akkor ez egy működőképes szerkezet lesz. Mostanában kevesebben szeretnének kick-box sportolni, versenyezni. Sok sportág tevékenykedik, a fiatalok szeretnének minél több fajta sportágat kipróbálni. Ha nem úgy jönnek a sikerek, vagy máshoz van kedvük, akkor váltanak.

Hány éve működik az akadémia?

- Akadémiaként ez az ötödik évünk, de előtte is így működtünk,ha nem is ez volt a neve.

Milyen az eredményesség?A sportág egy kadet és junior világbajnokság előtt áll...

- Akik elkezdték annak idején gyermek korukban, azok már kadetként, juniorként itt vannak. Legenyei Pintér Noel, Laczkovics Botond végig járták ezeket a csoportokat, ez is bizonyítja, hogy ez a felmenő ágú képzés működőképes. Rajtuk kívül Pallag Csenge, Csorba Zsanett, Bagi Nimród és Szabó Tóth Dávid kerültek be a korosztályos válogatott keretbe. Voltak akik taekwon-dos múlttal cseppentek bele ebbe a rendszerbe.

Aki valamelyik másik irányzatból csöppent bele a kick-box sportba annak az előnyt vagy hátrányt jelent?

- Az irányzattól is függ. Akik a taekwon-do-ból jöttek át, azoknál a probléma gyakran a pontossággal és a távolsággal van. Rövidek a rúgások és ütések, az ütések gyakran pontatlanok. Ami látványosan kiemelkedik, az a gyorsaság és a robbanékonyság.

Hány év kell ahhoz, hogy valaki eljusson a korosztályos válogatottságig?

- Szabályrendszertől és hozzáállástól is függ, de optimálisan öt év kell ahhoz, hogy azon a szinten legyen, hogy beszéljünk erről. Soha nem voltam a gyors sikerek híve, hanem inkább az alapoktól indultunk el nagy munkával. Az edzéselméletben annak idején megtanultuk, hogy a jó technikának óriási szerepe van, ez az elsődleges és legfontosabb, utána jöhet a többi. A mai világot viszont sajnos a türelmetlenség, a gyors sikerek elérésére törekvés jellemzi szinte minden sportágnál. Először most meg kell fogni s gyerekeket, majd vissza kell menni a technikai alapokhoz. Úgy tapasztalom, a mostani fiatalok technikai képzettsége messze nem olyan kiemelkedő, mint húsz évvel ezelőtt.

Az akadémiai képzésben ezek szerint a versenyzők eljutnak a junior - felnőtt korosztályig. Létezik e valamilyen életpálya modell, ami itt tarthatná őket?

- Nagyon nehéz kérdés. Úgy próbálom bent tartani Őket a rendszerben, hogy segítenek edzést tartani, majd önállóan is képesek lesznek edzéstartásra, legyen edzői végzettségük. Nem mindenki alkalmas rá, se igyekszem csoportot biztosítani nekik, esetleg önálló klubot alapíthatnak... Hogy későbben ebből kialakul e egy olyan rendszer, mint a profi sportkluboknál, azt a jövő eldönti. Akik most edzést vezetnek, azok is befejezték a versenyzést. Ez a tendencia.

111
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Karate

Karatés „zarándokút” Okinawára

2018. 08. 30.
Karatés „zarándokút” Okinawára
30
aug
Megnézem
Általános, Érdekességek

A birkózók átvették a vb-felszerelést

2018. 08. 30.
A birkózók átvették a vb-felszerelést
30
aug
Megnézem
Általános, MMA

Gigamezőny várható az utánpótlás kick-box világbajnokságon

2018. 08. 28.
Gigamezőny várható az utánpótlás kick-box világbajnokságon
28
aug
Megnézem
Box

Orbán döntős, Villás bronzérmes az ifjúsági világbajnokságon

2018. 08. 28.
Orbán döntős, Villás bronzérmes az ifjúsági világbajnokságon
28
aug

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.