Győzött a karatés Hárspataki Gábor Lengyelországban

Győzött a karatés Hárspataki Gábor Lengyelországban

2022. 04. 18., Hétfő, 18:59

Kilenc ország közel 900 versenyzőjének részvételével rendezték meg Lódz-ban a Harasuto Kupa rangos nemzetközi karate versenyt, amelyen a magyar színeket 110 sportoló képviselte. A mieink a nemzetek versenyében a házigazda lengyelek mögött a második helyet szerezték meg, a klubok között pedig az MTK harmadik lett. A magyar győztesek között volt a tavalyi tokiói olimpián bronzérmet nyert Hárspataki Gábor is.

A lengyelországi megmérettetés a felnőtt magyar versenyzők számára válogató verseny volt a májusi törökországi Európa-bajnokságra, míg a fiatalok a Lódz-i viadallal kezdték meg az őszi korosztályos világbajnokságra kvalifikáló sorozatot.

A felnőtt férfiak 75 kg-os súlycsoportjának tíz karatésa közül Hárspataki Gábor bizonyult a legjobbnak. Olimpiai bronzérmesünkre a közeljövőben két nagy feladat vár: a bő egy hónap múlva sorra kerülő Európa-bajnokság után az MTK sportolója tatamira lép a júliusi Világjátékokon is, a mostani siker pedig azt jelzi, hogy jól halad a felkészülése.

A felnőttek között szintén a dobogó tetejére állhatott fel formagyakorlatban Nagy Botond, küzdelemben pedig György Dániel. A fiatalabbak mezőnyében szintén nyerni tudott formagyakorlatban Bárdos Ádám, Simák Dániel, Tóth Vanda és Fodor Amira, míg küzdelemben Tóth Máté, Nádudvari-Kiss Ambrus, Ilankovic Aleksandra, Gáspár Laura lett első.

Harasuto Kupa, Lodz, a magyar érmesek:

Formagyakorlat (kata):

Férfiak:
Felnőtt: 1. Nagy Botond, 2. Bárdos Ádám, 3. Nguyen Thanh-Tung
U21: 1. Bárdos Ádám, 3. Beke Bálint
Junior: 1. Simák Dániel, 3. Bérczes Botond
Kadet: 3. Gulyás Gergely
Nők:
U21: 1. Tóth Vanda
Junior: 2. Kiss Maja
Kadet: 1. Fodor Amira, 3. Takács Eszter

Küzdelem (kumite):

Férfiak:
Felnőtt:
60 kg: 3. Kiss András
75 kg: 1. Hárspataki Gábor, 2. Botos Botond, 3. Szegedi Döme
84 kg: 1. György Dániel, 3. Kapdebo Botond
U21:
67 kg: 3. Béres Botond
75 kg: 3. Botos Botond
84 kg: 2. Kapdebo Botond
Junior:
61 kg: 3. Kiss András
76 kg: 2. Olajos Marcell, 3. Knirsch Patrik
Kadet:
52 kg: 2. Kovács Gergely
57 kg: 1. Tóth Máté
70 kg: 1. Nádudvari-Kiss Ambrus
+70 kg: 3. Szinák Csaba
Nők:
Felnőtt:
55 kg: 3. Baranyi Zsófia
61 kg: 2. Ilankovic Aleksandra
+68 kg: 2. Boussebaa Aicha
U21:
50 kg: 3. Lintz Alexandra és Jakubovics Dalma
61 kg: 1. Ilankovic Aleksandra
68 kg: 3. Ádám Alexandra
+68 kg:
Junior:
48 kg: 1. Gáspár Laura, 2. Hecker Bojána
53 kg: 3. Bús Alíz
59 kg: 3. Loyal Lili
Kadet:
47 kg: 2. Gáspár Laura
54 kg: 2. Dalnoki Szofi
+54 kg: 1. Kopfer Anna

59
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Általános

A csapategységre építene az új kick-boxos szakágvezető

2022. 04. 12.
A csapategységre építene az új kick-boxos szakágvezető
12
ápr
Megnézem
Box

Bacskai Balázs veretlen ellenféllel szemben folytatja

2022. 04. 11.
Bacskai Balázs veretlen ellenféllel szemben folytatja
11
ápr
Megnézem
Karate

Elhunyt Polyák József karate mester

2022. 04. 10.
Elhunyt Polyák József karate mester
10
ápr
Megnézem
Általános

A ju-jitsus Révhegyi Ervin sporttörténelmi sikere

2022. 04. 10.
A ju-jitsus Révhegyi Ervin sporttörténelmi sikere
10
ápr

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.