Magyar bronzérem az első karate Youth League-en

Magyar bronzérem az első karate Youth League-en

2018. 05. 29., Kedd, 19:55

A kadet lányok küzdelmében a harmadik helyen végzett a 47 kg-os Bihary Boglárka a Szófiában megrendezett Karate1 Youth League viadalon.

A kadet lányok küzdelmében a harmadik helyen végzett a 47 kg-os Bihary Boglárka a Szófiában megrendezett Karate1 Youth League viadalon. A Karate Világszövetség, a WKF által a 12 és 17 év közötti fiatalok számára az idei évben életre hívott sorozat első rendezvényén 72 ország közel 1900 versenyzője indult.

A hatalmas mezőnyökben szinte nehezebb volt érmet nyerni, mint egy korosztályos világbajnokságon. A magyar indulók közül a kadeteknél (14-15 évesek) Bihary Boglárkának mégis sikerült dobogóra állnia. Az UTE karatésa a selejtezők során legyőzte svájci, ciprusi, koszovói és orosz ellenfelét, mígnem az elődöntőben 1-0-ra alulmaradt az olasz Bonaiti ellen. A bronzmérkőzésen aztán Bihary 0-0-ás eredményt követően bírói döntéssel győzött a szerb Zarija ellen.

A szófiai verseny egyúttal kvalifikációs torna volt az októberi Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára, amelyen – a sportág történetében először – a karate is szerepel a programban.

A Youth League sorozatban az év során még a horvátországi Umagban, a mexikói Cancúnban és az olaszországi Velencében rendeznek fordulót.

3
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Érdekességek

Magyar győzelmek és dobogós helyezések Brandenburgban

2018. 05. 29.
Magyar győzelmek és dobogós helyezések Brandenburgban
29
máj
Megnézem
Box

Két srácunk jutott döntőbe a serdülő Eb-n

2018. 05. 29.
Két srácunk jutott döntőbe a serdülő Eb-n
29
máj
Megnézem
Box

Hegyi ismét tűzbe borítaná a szorítót

2018. 05. 29.
Hegyi ismét tűzbe borítaná a szorítót
29
máj
Megnézem
Box

„Szeretném megverni őt”

2018. 05. 28.
„Szeretném megverni őt”
28
máj

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.