Magyarország rendezheti a 2022-es karate világbajnokságot

Magyarország rendezheti a 2022-es karate világbajnokságot

2018. 11. 06., Kedd, 09:15

A magyar karate történelmének kiemelkedő jelentőségű döntése született meg a madridi világbajnokság rajtja előtt.

A Karate Világszövetség, a WKF kongresszusa Budapestnek ítélte a 2022-es felnőtt vb rendezési jogát. A sporttörténelmi döntés különösen értékes, mert a sportág 2020-ban bemutatkozik a tokiói olimpián és jó esélyei vannak arra, hogy ott legyen a négy évvel későbbi, párizsi ötkarikás játékokon is, a hazai rendezésű világverseny pedig a két időpont közötti legrangosabb megmérettetés lesz.

Hatalmas sportdiplomáciai sikernek nevezte Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke a döntést. A sportvezető emlékeztetett rá: az MKSZ még 2014-ben jelentkezett a vb házigazdájának. Az ezt követő rengeteg munka és többéves lobbi tevékenység eredményeképpen a WKF elnöksége a magyar pályázatot támogatta, és hétfőn a kongresszus tagjai egyhangúan szavaztak Budapest mellett.

Azzal hogy a karate bekerült az olimpiai programba, gyakorlatilag a világ egyik legerősebb sportága lett, és mi ennek a világbajnokságát rendezhetjük meg” – utalt Dr. Mészáros János arra, hogy keddtől vasárnapig tartó madridi vb-n nem kevesebb, mint 140 ország versenyzői lépnek tatamira.

A 2013-as évben nagysikerű Európa-bajnokságot bonyolítottunk le, amivel bebizonyítottuk, hogy nagy világversenynek is jó házigazdája tudunk lenni. Emellett a versenyzőink közül jelenleg többen is a világ élvonalába tartoznak, és célunk hosszútávon megőrizni ezt a helyzetet. Nagyon fontos a szakmai munka, de az is kell, hogy világversenyeket és olimpiai kvalifikációs pontszerző versenyeket rendezzünk, a vb pedig a legértékesebb ezek közül. Ugyanakkor az is tervünk, hogy egy állandó kvalifikációs versenyt is Magyarországra hozzunk, hogy minden évben vendégül láthassuk a világ élvonalát, és hogy legjobbjain az olimpiai részvételt érő pontokat hazai körülmények között szerezhessék meg.”

Az MKSZ első embere arról is beszámolt, hogy a sportért felelős államtitkárság korábban többször is bátorította őket a pályázás során, Dr. Szabó Tünde államtitkár már gratulált is az eredményhez, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián pedig a hétvégi döntőkre Madridba látogat.

A karate a mostani viszonyok között mindenképpen támogatásra méltó sportág” – mondta Dr. Mészáros János.

Magyarország rendezheti a 2022-es karate világbajnokságot
15
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Kis Máté szeretne élni az eséllyel

2018. 11. 06.
Kis Máté szeretne élni az eséllyel
06
nov
Megnézem
MMA

Ünnepi kick-box Lengyelországban

2018. 11. 06.
Ünnepi kick-box Lengyelországban
06
nov
Megnézem
Karate

Érmekért utaznak a magyarok a karate vb-re

2018. 11. 05.
Érmekért utaznak a magyarok a karate vb-re
05
nov
Megnézem
Általános

Európa-szerte remekeltek a ju-jitsus fiatalok

2018. 11. 05.
Európa-szerte remekeltek a ju-jitsus fiatalok
05
nov

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.