Klasz elfogadta Görbics kihívását is, de több kihívást már nem akar

Klasz elfogadta Görbics kihívását is, de több kihívást már nem akar

2019. 05. 27., Hétfő, 16:33

Ha a bunyósokon múlik, lesz Klasz Árpád – Görbics Gábor összecsapás.

Múlt szombaton rendezték a Klasz Árpád – Fekete László összecsapást, amely Fekete kihívás után jött létre. A meccset az előzetesen is jóval esélyesebbnek tartott Klasz Árpád (11 győzelem, 0 vereség) már az első menetben megnyerte, ám pár órával később újabb kihívást kapott.

Vasárnap folyamán Görbics Gábor kihívta Klaszt, aki ezt a kihívást is elfogadta, ugyanakkor már jó előre jelezte, hogy ez az utolsó ilyen jellegű párharc, melyen hajlandó részt venni.

Csak azért fogadtam el Gábor kihívását, mert tervben volt még egy itthoni megmérettetés, mielőtt külföldön is kötelek közé lépek. Jó ellenfelet akartam, és Görbics kiváló ökölvívó.” - kezdte Klasz, aki ezt követően kifejtette, hogy merre folytatódhat pályafutása.

Terveim vannak. Legyen leírva, legyen nyoma annak, amit most mondok: nem bokszolok ezt követően honfitársakkal. Ne hívjon már ki senki. Köszönöm szépen, ennyi. Ne egymás mérlegét rontsuk el. Magyarországot kell képviseljük, nem itthon kell egymást ütni... kint kell megmutatni, hogy kik vagyunk, nem az ország határain belül!” - fogalmazta meg gondolatait a fővárosi ökölvívó a közösségi médiában.

Tehát ha a két bunyóson múlik, lesz Klasz-Görbics összecsapás, ám ehhez az illetékes menedzsereknek is áldásukat kell adni, s kidolgozni a mindkét fél számára elfogadható feltételeket.

65
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Görbics Gábor is kihívta Klasz Árpádot

2019. 05. 26.
Görbics Gábor is kihívta Klasz Árpádot
26
máj
Megnézem
Box

Klasz Árpád kiütéssel nyerte a presztízs meccset

2019. 05. 25.
Klasz Árpád kiütéssel nyerte a presztízs meccset
25
máj
Megnézem
Box

Bob Arum megtalálta az új Lomacsenkót

2019. 05. 25.
Bob Arum megtalálta az új Lomacsenkót
25
máj
Megnézem
Box

Jó hangulatú mérlegelés

2019. 05. 24.
Jó hangulatú mérlegelés
24
máj

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.