Mozgásban a Nippon Seibukan Akadémia

Mozgásban a Nippon Seibukan Akadémia

2020. 06. 24., Szerda, 22:44

A koronavírus járvány több új tényezőt is felszínre hozott, eddig soha nem látott kihívások elé állítva a harcművészeket is.

Az 1968-ban Japánban, Suzuki Masafumi nagymester által megalakított Nippon Seibukan Akadémia magyarországi tagjai is igyekeztek reagálni az új fajta kihívásokra. Az Össz - Japán Harcművész Szövetség egyik legpatinásabb tagja amúgy is sokat foglalkozik a különböző harcművészetek oktatásával. Nem annyira versenyek szervezése, mint inkább a szemináriumok, harcművész találkozók szervezése, szakmai műhelymunka és természetesen a japán kultúra és hagyományok ápolásra tartozik a Seibukan vállalt feladatai közé.

Többszöri próbálkozás után 2008-ban jelent meg Magyarországon a szervezet.2008-ban Shihan Gregor László VIII. DAN kapta a megbízást arra, hogy Hazánkban képviselje a most Kancho Yashuo Kawano IX. DAN vezette szervezetet. 2016-tól Kyoshi Pospischil Tamás VII. DAN tai-jitsu és karate mester vezeti a magyar csoportot mint shidoin, aki tanítványaival és Gaspari Róbert mesterrel 2019-ben részt vett Kyoto-ban a hagyományos nemzetközi Seibukan Sai-on. Olyan kiváló harcművészek segítették a csapatot, mint Verebics Hajnalka V. DAN aikido, Sensei Gasparik Róbert III. DAN, Sensei Haba József IV. DAN és társaik.

A magyar csoport nagyon jó kapcsolatot ápol a Hanshi Robert Manole IX. DAN vezette román szervezettel, amit több közös szeminárium élményei is fémjelzi. Szintén jó kapcsolatban maradtak Doshi José Miguel Martinez Barrera X. DAN nagymesterrel, aki ma már egy másik japán szervezethez tartozik, de akinek oroszlánrésze volt annak idején a magyar Seibukan megszervezésében.

A vírusveszély kitörésekor a seibukanos edzők rögtön léptek. Kyoshi Pospischil Tamás a járvány egész időszakára elegendő videós edzésanyagot tett fel Facebook oldalukra. Az Óbudai Jutsu Kai Kan Sportegyesület éves rendszerességgel megtartott Nihon Ju-Jutsu és Nihon Tai-jutsu tábora idén Siófokon lesz, az Aranyparton, 2020. augusztus 19-23-ig. Szeptember végére terveznek egy hétvégi edzőtábort Budapesten, kimondottan Goju-Ryu katák gyakorlása és praktikus önvédelmi használata témájában, amely a Seibukan tagjainak lesz szervezve. Ez egyben a felkészülés része a jövő évi, Japánban Kyoto-ban rendezendő Seibukan Sai találkozóra is.

A tervek szerint decemberben - 2020. december 27-30. - is szerveznek egy bentlakásos tábort, amelyben ju-jutsu, tai-jutsu, karate gyakorlás szerepel.

Természetesen ez a seibukanosok számára is nyitott a klubtábor.

A Békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport SE Seibukan csoportjának vezetője, Shihan Gregor László egyrészt élő edzéseket tartott messengeren, másrészt általános és középiskolás önvédelmet tanuló osztályoknak videó oktató anyagot készített. A Seibukan alapelvei szerint folytak eddig is az általános és középiskolás önvédelmi órák, sőt, a más irányzatú övvizsgáztatásban is a Seibukan felfogása és alapelvei érvényesültek. Nagy figyelmet kapott és sikert aratott az online rúgás gyorsasági verseny. Az edzéseken használt formagyakorlatokat átalakította lépésesből lábváltásra, így bezárt kis szobában is lehet katát gyakorolni ilyen rendkívüli helyzetben. Ugyanúgy elkészítette az övvizsga anyag gyakorlásának otthoni, kis területre zárt módszerét.

 A vírusveszély csillapodása persze ne állítja meg az új módszerek, további újítások kidolgozását, hiszen bármikor szükség lehet reá a jövőben. A Nippon Seibukan Akadémia Magyarországi csoportja azzal tudja a harcművészek ez támogatni, hogy oktatási módszereivel biztosítja a folyamatos edzés munka fenntartását. S ez egy nagy eredmény ilyen körülmények között!

15
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem

Tyson: Az UFC nem fizeti meg a harcosokat

2020. 06. 23.
Tyson: Az UFC nem fizeti meg a harcosokat
23
jún
Megnézem

Koncentrációval a felesleges edzések ellen

2020. 06. 21.
Koncentrációval a felesleges edzések ellen
21
jún
Megnézem

Dillian Whyte beperelte a WBC szervezetet

2020. 06. 15.
Dillian Whyte beperelte a WBC szervezetet
15
jún
Megnézem

Még egy terület, ahol érdemes okosan folytatni

2020. 06. 15.
Még egy terület, ahol érdemes okosan folytatni
15
jún

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.