Pénteken három magyar lép ringbe Minszkben

Pénteken három magyar lép ringbe Minszkben

2019. 06. 20., Csütörtök, 18:12

Pénteken megkezdődik az Európa Játékok ökölvívó tornája, ami a férfiaknál Európa-bajnokság is.

A minszki Európa Játékok első napján, pénteken megkezdődik az ökölvívók versengése, amely a férfiak esetében Európa-bajnokságnak számít, s a magyar szövetség mind a tíz súlycsoportban indít versenyzőt.

Csóka Nándor kezdi meg a magyarok közül a minszki Európa Játékok Európa-bajnokságnak számító férfi ökölvívótornáját a pénteki nyitónapon, amelyen Kozák László és Nagy Bence is kötelek közé lép.

Törteli Ferenc válogatott edző elmondta, hogy a 2015-ben Eb-bronzérmes Csóka (56 kg) és a belga Vasile Usturci meccse lesz az első a magyar idő szerint 13 órakor kezdődő programban. A miskolci bokszoló a 16 közé jutásért vívja első összecsapását.

A 69 kilogrammos súlycsoportban Kozák László pénteki szerepléséhez balszerencse kellett, mivel nagyváltósúlyban 33-an neveztek, így a selejtező első fordulójában egyetlen mérkőzést rendeznek, Kozák és a román Marian Pita részvételével.

A nap harmadik magyarja a szupernehézsúlyú (+91 kg) Nagy Bence lesz, aki Csókához hasonlóan a nyolcaddöntőért küzd majd meg a georgiai Mikheil Bakhtidzével.

A magyar EJ-csapat
nők
Budai Vivien (69 kg)
Nagy Tímea (75 kg)

férfiak
Bernáth Attila (49 kg)
Virbán Martin (52 kg)
Csóka Nándor (56 kg)
Gálos Roland (60 kg)
Fodor Milán (64 kg)
Kozák László (69 kg)
Harcsa Zoltán (75 kg)
Kovács Pál (81 kg)
Hámori Ádám (91 kg)
Nagy Bence (+91 kg)

10
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Izgalmas gálát rendeznek, nehézsúlyú „csemegével”

2019. 06. 19.
Izgalmas gálát rendeznek, nehézsúlyú „csemegével”
19
jún
Megnézem
Általános, MMA

Remekeltek a magyar hölgyek a kick-box világkupán

2019. 06. 19.
Remekeltek a magyar hölgyek a kick-box világkupán
19
jún
Megnézem
Box

Értékelik, hogy Anthony Joshua nem állt elő semmilyen kifogással

2019. 06. 18.
Értékelik, hogy Anthony Joshua nem állt elő semmilyen kifogással
18
jún
Megnézem
Box

Wilder szerint Fury ellenfele egy boxzsák volt

2019. 06. 17.
Wilder szerint Fury ellenfele egy boxzsák volt
17
jún

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.