Szellő a WBC világranglistán is

Szellő a WBC világranglistán is

2018. 06. 12., Kedd, 12:38

A Felix Promotion International klasszisát, a veretlen cirkálósúlyú Szellő Imrét immáron három nagy világszervezet rangsorolja.

A Felix Promotion International klasszisát, a veretlen cirkálósúlyú Szellő Imrét immáron három nagy világszervezet rangsorolja.

A magyar bokszoló sikerei egyre inkább eljutnak a nemzetközi bokszélet irányítóihoz is, melynek egyik szemléletes példája, hogy Szellő neve felkerült a WBC (Bokszvilágtanács) ranglistájára; egyből a 14. helyen debütált. Mindezt úgy, hogy a Felix Promotion versenyzője még soha nem bokszolt címmérkőzést ennél a szövetségnél, pedig íratlan szabály, vagy inkább szokás, hogy ehhez rendszerint valamelyik regionális öv megszerzése szükséges.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az eddigi 21 profi mérkőzését kivétel nélkül megnyerő magyar ökölvívó már nem csak a WBO-nál bokszolhat „bármikor” világbajnoki címmérkőzést, ahol az igen előkelő 4. helyen áll, hanem – a menedzsmentek érdekegyezése esetén – az IBF-nél is (ahol a 10. helyet foglalja) és a WBC-nél is élhet a kihívás jogával.

Egyébiránt a WBO és a WBC világbajnoka egy, és ugyanaz a személy: az ukrán Oleksandr Usyk. Szellővel jól ismerik egymást, hisz télen együtt készülhettek, amikor is Usyk Briedis, Szellő pedig Grachev ellen lépett szorítóba. A menedzsmentek is jó viszonyt ápolnak egymással, hisz láthattuk már az ukrán promóció ökölvívóit Magyarországon a Felix Promotion által szervezett eseményen.

A jelenkori profi ökölvívásban négy nagy elismert világszövetség létezik: a WBA, a WBC, az IBF és a '80-as évek végén alapított WBO. Ugyanakkor a felsorolás nem erősorrend. Hosszú évtizedek óta a WBC-t tartják a legjelentősebb szervezetnek, mögötte pedig leggyakrabban a WBO-t említik második helyen.

4
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Érdekességek

Szellő Imre a WBC ranglistáról beszélt

2018. 06. 12.
Szellő Imre a WBC ranglistáról beszélt
12
jún
Megnézem
Box

Fury augusztusban küzd legközelebb

2018. 06. 11.
Fury augusztusban küzd legközelebb
11
jún
Megnézem
Érdekességek

Vitalij Klicsko hivatalosan is legenda lett

2018. 06. 11.
Vitalij Klicsko hivatalosan is legenda lett
11
jún
Megnézem
Box

Az ikertesó is legyőzte Trout-ot

2018. 06. 10.
Az ikertesó is legyőzte Trout-ot
10
jún

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.