Visszatérés Szentesre

Visszatérés Szentesre

2018. 04. 23., Hétfő, 13:40

A Felix Promotion május 11-én, Szentesen, a Dr. Papp László Sportcsarnokban rendezi következő élő televíziós gáláját.

A Felix Promotion május 11-én, Szentesen, a Dr. Papp László Sportcsarnokban rendezi következő élő televíziós gáláját. A helyszín igazán különleges a Magyarországon piacvezető bokszvállalkozás számára, hisz korábban szinte „hazajártak” a bokszolóik a csongrádi városba, sok feledhetetlen küzdelmet bemutatva a mindig telt házas közönségnek.

Május 11-én a jelenleg legmagasabban rangsorolt magyar profi ökölvívó, a cirkálósúlyú WBO Inter-Continentális bajnok Szellő Imre (20 győzelem, 0 vereség) vívja az est főmérkőzését, akinek szinte hazai pályának számít a csongrádi város. Szellő ugyanis nem csak a legutolsó szentesi bokszgálán lépett kötelek közé, de az első profi meccsét is itt vívta. Mindezek mellett a bajnokot már hosszú ideje a szentesi Bertók Róbert edzi, így – felkészülési időszak alatt – a hét 5 napján a városban tartózkodik.

A bokszgálán szorítóba lép közel egy év kihagyást követően, a méltán népszerű Harcsa Norbert, a volt WBO ifjúsági bajnok Egedi Renátó, a korábbi WBO Európa-bajnok Kovács Zoltán, a cirkálósúlyú magyar-bajnok Darmos József és a fiatal Hegyi Barnabás is.

A további fellépők névsorát, valamint az ellenfeleket a menedzsment a következő hetekben hozza majd nyilvánosságra. A Felix Promotion International harmadik idei gáláját is a közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza majd élőben. Még több információért kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook oldalához.

5
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Amir Khan váltósúlyban akar vb-övet

2018. 04. 22.
Amir Khan váltósúlyban akar vb-övet
22
ápr
Megnézem
Box

Golovkin sem verhetetlen

2018. 04. 22.
Golovkin sem verhetetlen
22
ápr
Megnézem
Karate

Soha nem látott mezőny a karate magyar bajnokságon

2018. 04. 22.
Soha nem látott mezőny a karate magyar bajnokságon
22
ápr
Megnézem
Box

Broner és Vargas döntetlenje

2018. 04. 22.
Broner és Vargas döntetlenje
22
ápr

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.