A karate az iskolákban

A karate az iskolákban

2020. 10. 17., Szombat, 15:02

Az A.J.K.A. Karate-do Szövetség október 9-11 között idén is megtartotta hagyományos nemzetközi hétvégi edzőtáborát Békéscsabán - az egészségügyi biztonsági szabályok maximális betartásával.

Az edzések helyszínére, belépés előtt testhőmérséklet mérés, fertőtlenítés és a Magyar Karate Szakszövetség COVID-19 vírushelyzetre vonatkozó nyilatkozatának kitöltése után léphettek be a résztvevők.

Az edzések limitált létszámban, a pandémiás távolságok megtartásával folytak, ahol – hála a karate edzések kiváló mozgás anyagának és szervezhetőségének - idén kizárólag egyedül gyakoroltak a sportolók.

A tábort Sensei Sáfár László X.DAN nagymester tartotta. Az edzéstartásból kivette részét Sensei Csákvári László VIII.DAN, az általános és középiskolás karate kerettanterv atyja, az iskolai karate oktatás ügyének a motorja. A tanterv bevezetése óta eltelt időszakról kérdeztük a Testnevelési Egyetemen tanító, kiváló szakembert.

Nemrégiben egy jól sikerült szemináriumi oktatást tartottak Gyulán testnevelő tanároknak. Hogyan sikerült ezt tető alá hozni?

- Együttműködési megállapodás köttetett a Testnevelési Egyetem, a Magyar Karate Szövetség, a Magyar Diáksport Szövetség és a Honvédelmi Sportszövetség között a már végzett testnevelő tanárok továbbképzésére. Szeretnénk megismertetni Őket a karate alapjaival. Nem elsősorban karatézni akarjuk megtanítani Őket, hanem hogyan tudják a gyerekek számára szerethetővé tenni a karatét. Elsősorban karate alaptechnikákat tanulnak, illetve ezeken keresztül megvalósuló játékos képesség fejlesztő gyakorlatokat, a karate mozgás anyagának felhasználásával. Mindeszt olyan formában, hogy saját sportágukkal összevetve megtalálják a közös elméleti és módszertani kapcsolódási pontokat, amit aztán be tudnak építeni munkájukba.

A továbbképzésről készült képeken látszik, hogy a Magyar Karate Szövetség edzőinek színe-java vett részt a képzésen. Kik oktattak és egyáltalán a szövetség hogyan áll hozzá ehhez a dologhoz?

- A Magyar Karate Szövetség részvétele fantasztikus volt, mindenki felismerte a program előnyeit és minden támogatást megkaptunk. Nemcsak a régóta ezzel foglalkozó Kozma Erzsébet, az Edzőbizottság vezetője és Kálóczy József mester volt ott, hanem más neves mesterek, Nánai Ferenc, Scneider László, Tonte Gyula, Mácsár Gábor s minden oldalról segítettek, új ötletetekkel is, példa értékű összefogást mutatva a karate érdekében.

Mennyire általános az oktatási intézményekben a karate oktatása? Hiszen két év telt el a tanterv bevezetése óta....

- A terveknek megfelelően, a karate edzők azokba a sokszor ismerős iskolákban kezdték el a karate oktatását, ahol erre az intézményvezetők és a pedagógus kollégák nyitottak voltak. Abban az esetben, ha a tantestület elfogadta, megszavazta, az iskolában elkezdtek testnevelés órakeretben karatét tanítani. Az eddigi információk szerint 140 iskolában kezdődött el az oktatás. Most nehezebb a helyzet a vírus miatt, a külsős oktatók nem léphetnek be az köznevelési intézményekbe, csak az taníthat, aki a tantestület tagja. Reméljük, a vírus helyzet feloldódása után folytatódhat a karate oktatás minden iskolában.

Az iskolákban történő karate oktatásra jelen pillanatban is több lehetőség van.

- Az iskolák, eleget téve a NAT 2020-ban megjelenő karate mozgásműveltségtartalmat illető követelményeknek, megszervezhetik a karate oktatást külsős karate edzők segítségével, vagy az iskola testnevelő tanárai jelentkezhetnek és részt vehetnek a Magyar Diáksport Szövetség szervezésében indított „Karate az iskolai testnevelés keretein belül” címmel indított új, ingyenes, 30 órás pedagógus továbbképzésén ahol megismerkedhetnek a karate alapjaival.

A jövő testnevelő tanáraira is gondoltunk, nekik jelenleg a Testnevelési Egyetem Osztatlan Testnevelő-Gyógytestnevelő tanár szakán, már benne van a tantervben a karate oktatás és annak módszertana, így a Testnevelési Egyetem frissen végzett testnevelő tanárai, már ismerni fogják a karate alapjait.

Egészen más akkor, ha önként vállalják a gyerekek az edzést a klubokban, és egészen más, ha az iskolában, kötelező jelleggel tanulják. Mi a tapasztalat, hogyan tudják a gyerekeket erre motiválni? Nincs a szülők részéről ellenállás?

- Szülők részéről nincs ellenállás, sőt, legtöbben örülnek ennek a lehetőségnek, mert felismerték, hogy nem csak egy új sport mozgásformát ismernek meg a tanulók, hanem, új érzelmi szituációt is. Amikor egy az egyben vannak a tanulók szemben a másikkal, új érzelmeket kelt, új fajta emocionális probléma megoldásra van szükség. A labdajátékokban csapatok a labda birtoklásáért küzdenek, a futópályán az egymás mellett futó sportolók esetében az idővel folyik a küzdelem, itt viszont, egymással szemben állva egy más fajta érzelmi kontrollt kell megtanulniuk a gyerekeknek. Nem karatéra akarjuk megtanítani Őket, nem karatésokat nevelünk, hanem karate mozdulatokon, keresztül saját maguk megismerésére, egymás iránti toleranciára, tiszteletre, kitartásra és önuralomra, nevelünk. E tulajdonságok az iskolai élet más területein is éreztetik hatásukat, ezzel a pedagógus kollégák munkáját is segítjük.

Az iskolai karate oktatást jó toborzó lehetőséget is jelent a klubok számára...

- Természetesen a karate iskolai testnevelés oktatásban történő megjelenése jó lehetőség a kluboknak is. Ahogyan az órán a gyerekek foglalkoznak vele, meglepődve tapasztalják, hogy a mai, XXI. századi karate már régen nem a "verekedésről" szól, hanem képességeket fejleszt, s közben élvezik azt is, hogy olyan mozdulatokat is végeznek, amit a TV-ben akciófilmekben is látnak. Ennek hatása jelentkezik a klubok taglétszámának növekedésében is, hiszen a karate az egyik legtöbb igazolt versenyzővel rendelkező sport az országban.

A karatéban számos irányzat van, jelent e gondot ez az oktatásnál?

- Nem jelent gondot, hiszen az iskolában nem a stílus a lényeg, hanem az, hogy a védéseken és ütéseken és rúgásokon keresztül a testi és lelki tulajdonságok egyaránt fejlődnek egy új sportágon keresztül.

Van e még további testnevelő tanári továbbképzés tervezve?

- A gyulai továbbképzés egy pilot rendezvény volt, melyben a képzési tematika első közvetlen visszacsatolását kaptuk a kollégáktól. További képzések várhatók egészen 2022-ig. Tervezzük, és az Oktatási Hivatal engedélyére várunk, hogy ezt a képzést a vírus helyzetben is folytatni tudjuk úgy, hogy az elméleti részét online formában végezzük, a vírusveszély után jönne a gyakorlati rész. De ami fontos, hogy a pedagógus kollégák szívesen és magabiztosan használják a képzésen tanult mozgásműveltség tartalmakat munkájuk során, ezáltal pedig egy új sportág épüljön be a modern testnevelés oktatásába.

109
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem

Nincs hely edzeni? Nem akadály!

2020. 10. 13.
Nincs hely edzeni? Nem akadály!
13
okt
Megnézem

Március után ismét volt hivatalos kick-box verseny

2020. 10. 06.
Március után ismét volt hivatalos kick-box verseny
06
okt
Megnézem

3+1 szempont, hogy célba érj!

2020. 10. 05.
3+1 szempont, hogy célba érj!
05
okt
Megnézem

Életmű-díjat kapott Gregor László kick-box edző

2020. 09. 28.
Életmű-díjat kapott Gregor László kick-box edző
28
szept

Kapcsolódó cikkek

Nincs találat

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.