Jóni Máté EXATLON

Jóni Máté - Exatlon

2019. 04. 12., Péntek, 23:55

A 21 éves küzdősportoló nevét a TV2 superprodukciójának hála az egész ország megismerte. De ki is az Exatlon Hungary című műsorban megismert Jóni Máté?

Kezdjük mindjárt azzal, hogy Jóni Máté valósággal beleszületett a küzdősportok (muay-thay és K-1) világába, hiszen édesapja, Jóni Zsolt – Jóni-Team néven – hosszú ideig sikeres csapatot üzemeltetett, melynek tagjai sikert sikerre halmoztak az új évezred első évtizedében.

Ezekből a sikerekből kisgyerekként Máté is kivette a részét, hiszen korosztályos versenyzőként számos versenyt megnyert, ám végül Rehák György mester mellett lett elismert harcos. Többszörös világbajnokként egy ideig lényegében hátat fordított Magyarországnak, és a távolkeleti szorítókat is meghódította.

Jóni a K-1 világsorozatban befutott sztár lett, ugyanakkor 2018-ban – két mérkőzés kedvéért – Magyarországon is láthattuk küzdeni.

Az Exatlon Hungary produkciónak hála a szélesebb közönség is megismerte ezt a különleges, és sikeres sportembert, akit a küzdősportos „szakma” közel egy évtizede kiemelten figyel. Most már talán túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Jóni Máté egy ország kedvence lett.

1710
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

Mérlegelés után jöhet a bunyó

2019. 04. 12.
Mérlegelés után jöhet a bunyó
12
ápr
Megnézem
Box

Félelmetes ellenfélre készül a filippínó

2019. 04. 11.
Félelmetes ellenfélre készül a filippínó
11
ápr
Megnézem
Karate

Két magyar karatés is kijutott az Európa Játékokra

2019. 04. 10.
Két magyar karatés is kijutott az Európa Játékokra
10
ápr
Megnézem
Box

Klasz-Fekete összecsapás a Madárfészek Csarnokban

2019. 04. 10.
Klasz-Fekete összecsapás a Madárfészek Csarnokban
10
ápr

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.