Elszánt bunyósok a bajnoki címért

Elszánt bunyósok a bajnoki címért

2016. 11. 02., Szerda, 12:12

A Felix Promotion november 12-én rendezi második őszi élő televíziós bokszgáláját, melynek a székesfehérvári Lakeside Hotel konferencia csarnoka ad otthont. Ennek programjába tekinthetünk most be.

A Felix Promotion november 12-én rendezi második őszi élő televíziós bokszgáláját, melynek a székesfehérvári Lakeside Hotel konferencia csarnoka ad otthont.

Az M4 Sport csatorna által közvetítésre kerülő esemény programjában a tervek szerint két bajnoki címmérkőzés kapott helyet, Kovács Zoltán „Caramel” a WBO nagypehelysúlyú Europe övért lép kötelek közé, míg Törteli Balázs a váltósúlyú magyar bajnoki övért csatázik.

Törteli Balázs (9 győzelem, 1 vereség) ellenfele a váltósúlyú címért kiírt mérkőzésen a korábbi kisváltósúlyú EBU-EU bajnok Mizsei György (24 győzelem, 19 vereség) lesz, aki még pályafutása elején – nagypehelysúlyban – négy résztvevős minitornát is nyert.

A Székesfehérváron élő 24 éves Törteli Balázs nagyon készül profi pályafutása első címmérkőzésére és egyáltalán nem becsüli le riválisát, de győzelmet vár magától. „Az edzések jól mennek, sokat sparringolok kifejezetten jó ellenfelekkel” - jelentette ki a veszprémi születésű versenyző. „Nagy álmom volt profi magyar bajnoki címért bokszolni, így ez most még inkább motiváltabbá tesz. Annak is örülök, hogy Mizsei Gyuri lesz az ellenfelem, akit nagyon jó bunyósnak tartok. Tény, hogy a tapasztalat nem mellettem szól, hiszen neki több címmérkőzése volt, ugyanakkor nekem sem jelenthet gondot végig bokszolni mind a tíz menetet. Nagyon jó küzdelemre számítok, biztos, hogy ő is nagyon szeretné ezt az övet. Kemény csatára számitok és a célom továbbra is a győzelem!”

A 2012 óta profiskodó, de még mindig csak 22 esztendős Mizsei György igazi bokszcsaládban nőtt fel, hiszen édesapja, Idősb. Mizsei György a magyar ökölvívás egyik legendája, az 1992-es barcelonai olimpián – Kovács Koko István és Béres Zoltán mellett – bronzérmet szerzett.

A fővárosban élő Ifj. Mizseit már egy ideje elkerülik a jelentősebb sikerek, de most úgy gondolja, hogy fordul a szerencse, s egy Magyar bajnoki övvel pályafutása is egyenesbe kerülhet. „Nagyon régen nem voltam olyan elszánt, mint most, mindenképp nyerni megyek Székesfehérvárra” - jelentette ki határozottan Mizsei György. „Kemény, de remek hangulatú edzéseken veszek részt, talán még soha nem tettem bele annyi munkát egy mérkőzésbe, mint ezekben a hetekben. Az ellenfelem hozzám hasonlóan jól képzett, remek ütemérzékű ökölvívó, aki – ugyanúgy, mint én – szintén bizonyítani akar. Persze igyekszem majd meglepni néhány olyan dologgal, amire biztosan nem számít. Látványos, kiélezett mérkőzés lesz, de kell nekem a magyar bajnoki öv, s meg is fogom szerezni!”

A gála felvezető programjában helyet kaptak a veretlen középsúlyúak, Harcsa Norbert és Pintye Szabolcs, valamint a svájci győzelme után újra kötelek közé lép a nagyváltósúlyú Berki Ferenc. A rendezvényen látható lesz még Kis Máté, Egedi Renátó, Kispál Zoltán és a Big Boxing színeiben versenyző Szilvai László is. A Felix Promotion iroda az ellenfeleket a következő napokban folyamatosan hozza nyilvánosságra. Bővebb információkért, beleértve a belépőjegyek vásárlásával kapcsolatos részletekért, keresse fel a felixpromotion.com oldalt.

(Felix Promotion)

8
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Életmód

Az edzések során elkövetett 6 legnagyobb és leggyakoribb hiba

2016. 10. 28.
Az edzések során elkövetett 6 legnagyobb és leggyakoribb hiba
28
okt
Megnézem
Box

Élő televíziós boxgála Székesfehérváron

2016. 10. 25.
Élő televíziós boxgála Székesfehérváron
25
okt
Megnézem
MMA, Érdekességek

SAFEJAWZ partnersége az ép fogakért

2016. 10. 24.
SAFEJAWZ partnersége az ép fogakért
24
okt
Megnézem
Életmód

7 ok, amiért érdemes harcművészetet/küzdősportot tanulnod

2016. 10. 19.
7 ok, amiért érdemes harcművészetet/küzdősportot tanulnod
19
okt

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.