Lara szerint jobb volt

Lara szerint jobb volt

2018. 04. 09., Hétfő, 00:04

Már korábban beszámoltunk az igen szorosan alakult nagyváltósúlyú címegyesítő küzdelemről.

Már korábban beszámoltunk az igen szorosan alakult nagyváltósúlyú címegyesítő küzdelemről.

Vasárnap hajnalban összecsapott az IBF és a WBA nagyváltósúlyú világbajnoka, az amerikai Jarrett Hurd (22 győzelem, 0 vereség), valamint a kubai Erislandy Lara (25 győzelem, 3 vereség, 2 döntetlen). A 12 menetes meccset Hurd nyerte, éspedig végletekig szoros, megosztott pontozással, úgy, hogy Lara az utolsó körben padlóra került – így alakult ki a 114-113, 114-113 és a 113-114 arányú végeredmény.

A 34 esztendős kubai eléggé kiakadt az eredményhirdetés után, és feldúltan nyilatkozott a nemzetközi szaksajtó munkatársainak.

Az utolsó menet ellenére úgy gondoltam, hogy könnyedén megnyertem ezt a mérkőzést. Egy ütés nem dönthet el mindent.” - fogalmazott keményem Lara. „Szerintem nagyszerű küzdelmet láthatott a közönség, harcoltam, szórakoztattam. Még egyszer össze kell csapnunk, kell a visszavágó!”

A győztes Jarrett Hurd természetesen sokkal elégedettebben beszélt a médiának. „Kemény harc volt, de odatettem magam a 12 menet során. Nem éreztem biztonságban magam a hajrá előtt, kellett a leütés, de azzal összességében tisztán nyertem.”

5
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
MMA

Nurmagomedov-é lett McGregor öve

2018. 04. 08.
Nurmagomedov-é lett McGregor öve
08
ápr
Megnézem
Box

DeGale visszaszerezte trónját

2018. 04. 08.
DeGale visszaszerezte trónját
08
ápr
Megnézem
Box

Hurd egyesített nagyváltósúlyú világbajnok

2018. 04. 08.
Hurd egyesített nagyváltósúlyú világbajnok
08
ápr
Megnézem
Box

Andrade továbbra is akarja Golovkint

2018. 04. 07.
Andrade továbbra is akarja Golovkint
07
ápr

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.