Spence Jr a nagy neveket akarja

Spence Jr a nagy neveket akarja

2018. 06. 17., Vasárnap, 21:53

A váltósúlyú világbajnok nyilatkozott a küzdelemről, illetve beszélt a távolabbi terveiről.

A váltósúlyú világbajnok nyilatkozott a küzdelemről, illetve beszélt a távolabbi terveiről.

Mint arról a SamanSport Magazin már beszámolt, vasárnap hajnalban az IBF váltósúlyú világbajnoka, a veretlen amerikai Errol Spence Jr (24 győzelem, 0 vereség) igen gyorsan, alig egy menet alatt elsöpörte mexikói kihívóját, Carlos Ocampo-t (22 győzelem, 1 vereség).

A texasi Frisco-ban megrendezett összecsapást követően a győztes amerikai szupersztár nyilatkozott.

Ez egy nagyszerű show volt” - beszélt a meccset két testütéssel megnyerő Spence Jr. „Hálás vagyok mindenkinek a szeretetért, és a támogatásért. Persze nem hittem, hogy ilyen gyorsan győzni tudok. Előzetesen úgy gondoltam, hogy kell 4-5 menet, mire fölénybe kerülök. Szerettem volna többet mutatni a rajongóknak, de így sem vagyok szomorú.”

Spence Jr az előtte álló feladatokról is ejtett néhány mondatot. „Valószínűleg idén még egyszer küzdeni fogok, és örülnék, hogy 2019 első felében részt tudnék venni egy címegyesítő küzdelemben Garcia vagy Portel ellen. Nagy neveket akarok legyőzni. Nem tiszteletlenségből, hanem azért, hogy nyomot hagyjak a sportág történelmében.”

2
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás

Következő cikk

Megnézem
Box

A testére gerjedt

2018. 06. 17.
A testére gerjedt
17
jún
Megnézem
Box

Chisora-Takam is lesz

2018. 06. 17.
Chisora-Takam is lesz
17
jún
Megnézem
Box

Spence Jr elsöpörte kihívóját

2018. 06. 17.
Spence Jr elsöpörte kihívóját
17
jún
Megnézem
MMA

McGregor kész elismerni a bűnösségét

2018. 06. 15.
McGregor kész elismerni a bűnösségét
15
jún

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

A Reflexlabda, mint örök klasszikus

Túlzás nélkül kijelenhetjük, hogy a reflexlabda alapvető és rendkívül hasznos eszköz, különösen az ökölvívók és az ökölvívásból merítkező stílusok,...

El ne csússz a boxcipőd miatt!

A küzdősport edzések során kiemelten fontos a megfelelő lábbelik használata. A választás gyakran függ az adott harcművészet stílusától és az edzés...

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDsamansport.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentsamansport.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountsamansport.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDsamansport.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gasamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidsamansport.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*samansport.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpsamansport.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Kosár

Az Ön kosara üres.